Júliustól az interneten is követni lehet a várólistákat

Július elsején indul az országos online várólista-nyilvántartási rendszer, amelyen bárki nyomon követheti, hogy különböz? m?tétekre hányan várakoznak országszerte, az egyes térségekben, illetve intézményekben – tudósít az MTI.

Kiss Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) stratégiai f?osztályának vezet?je az MTI-nek kedden  elmondta: az új rendszer egyik legfontosabb eleme, hogy „a beteg választása az els?dleges, a beteget fogja követni a pénz„. Amikor az országos nyilvántartásban az látja majd az OEP, hogy például gerincm?tétre az egyik intézményben 50 nap a várakozási id?, míg egy másik intézmény listáján sokkal több beteg mellett 250 nap a várakozási id?, akkor „ahhoz az intézményhez teszik a kapacitást, amelyhez a betegek ragaszkodnak„. Mint kifejtette: az OEP által kezelt új rendszerbenmeg tudják majd nézni azt is, hogy a várólistán tartózkodás alatt mennyit kellett a terápiára költeni, a betegnek mennyi fájdalomcsillapítóra, gyógyszerre volt szüksége, milyen krónikus ellátásban részesült, mennyi táppénzes napot vett igénybe. Az ezekre fordított költségeket „összemérik” a m?téti költségekkel. A f?osztályvezet? szerint ennek eredménye az lehet, hogy az OEP-nek jobban megéri, ha az intézménynek a m?tétek elvégzésére adnak többletforrást.

Kiss Zsolt kiemelte: van, ahol több évet kell várakozni gerincm?tétre, mert oda mennek a betegek, ezért az OEP „átcsoportosítja a kapacitásokat, hogy ezek az egyenl?tlenségek megsz?njenek”. Mindeközben a várólista vezetésére vonatkozó alapszabályok nem változnak, ugyanakkor szigorúbb lesz a rendszer – mondta a f?osztályvezet?. Mint kifejtette: több intézményben azt tapasztalták, hogy eddig is precízen vezették az intézményi várólistákat, viszont több helyen volt példa arra, hogy a várakozó betegek sorrendjét nem szakmai indokok alapján változtatták meg. Több intézményvezet? éppen ezért örül az új, transzparens rendszernek, amely a lehet?ségét is kizárja, hogy az orvosok nem tisztán szakmai indokok alapján, hanem esetleg más érdekek, például hálapénz fejében soroljanak valakit el?rébb a listán.

Az új nyilvántartási rendszerr?l az OEP székházában kedden is egyeztettek a várólista vezetéséért felel?s munkatársaikkal. Kiss Zsolt kiemelte: a kórházi informatikai rendszerekben az adatok már megvannak, csak fel kell tölteni az országos rendszerre. Az intézményi várólista-vezetés továbbra is az intézmények feladata, nekik kell tartaniuk a kapcsolatot a betegekkel

Forrás:MTI