Július 1-jétől új rendszer szerint működik az egészségügy

Budapest, 2012. június 24., vasárnap (MTI) – Egy hét múlva, július elsején az egészségügyi dolgozók hivatalos ünnepén több változás lép életbe az egészségügyben: elindul az új ellátási rend, az országos várólistákat a betegek az interneten is követhetik. Azt egyel?re nem tudni, hogy a Veszprém megyei kórházon kívül mely intézményekben lesz hivatalosan is írásba foglalva a hálapénz elfogadásának lehet?sége.

„A kormány célként határozta meg az egészségügyi intézményrendszer átalakítását az ellátás színvonalának emelése, egységessége és hatékonyabb, költségtakarékosabb intézményfenntartás céljával” – fogalmaztak a kórházak állami átvételéhez kapcsolódó egyik törvényjavaslat indoklásában. 2012. január elsejével a megyei és a f?városi önkormányzat fenntartásában álló intézményeket, május elsejével az összes fekv?beteg-ellátó intézményt vette át az állam. Az egészségügyi ágazatvezetés tervei szerint 2013. január elsejével a járóbeteg-szakellátó intézmények átvétele következik.
Júniusban zárult le az a több hónapos, egyeztetésekkel kísért folyamat, amelyben az Országos Tisztif?orvosi Hivatal (OTH) meghozta határozatait arról, hogy az egyes egészségügyi szolgáltatók július elsejét?l milyen kapacitásokkal és milyen területi ellátási kötelezettséggel vesznek részt a fekv?beteg-szakellátásban. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) közleményében kiemelte: a betegeknek els?sorban továbbra is háziorvosukat kell felkeresniük, ?k a beutalási rend ismeretében a megfelel? intézménybe tudják majd irányítani ?ket.
Az ÁNTSZ szerint július elsején életbe lép? új egészségügyi struktúrában oly módon határozták meg az egészségügyi szolgáltatók területi ellátási kötelezettségeit, hogy nem lesz lefedetlen térség az országban. Az OTH a kapacitásokat és ellátási területeket érint? változásokat július elsejét?l a honlapján is közzéteszi.
Fülesdi Béla, az egészségügyi államtitkárság munkáját segít? véleményalkotó testületnek, a szakmai kollégiumnak az elnöke az MTI-nek azt mondta: az új rendszerben a ritkább, speciálisabb ellátást igényl? betegek jobb eséllyel kaphatják meg a legmagasabb szint? ellátást, összességében pedig minden térségben mindenki egyenl? eséllyel juthat majd hozzá.
Rácz Jen?, a Magyar Kórházszövetség elnöke korábban elmondta: az új struktúra életbe lépése a funkcióváltó kórházak esetében jelent majd alapvet? változásokat, ezekben profilok, osztályok sz?nnek meg, illetve alakulnak át. A szövetség elnöke leszögezte: intézmények nem sz?nnek meg, a funkcióváltás 15-17 intézményt érint, ez jellemz?en azt jelenti, hogy bizonyos aktív fekv?beteg-ellátási feladatok megsz?nnek, ezek helyett krónikus rehabilitációs, illetve járóbeteg-ellátási és sürg?sségi betegellátási fejlesztések történnek.
Az egy hét múlva hatályba lép? új munka törvénykönyve is érinti az egészségügyi ellátástFeren. Az új szabályozás ugyanis tiltja, hogy a munkavállaló a munkáltatójának belegyezése nélkül külön díjazást fogadjon el egy harmadik félt?l. Rácz Jen?, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc  Kórház f?igazgatója pénteken az m1 Ma reggel cím? m?sorában azt mondta: az új szabályozás értelmében az el?re kikövetelt hálapénz b?ncselekménynek számít, az intézményvezet?k viszont dönthetnek úgy, hogy a hálapénz utólagos elfogadását engedélyezik. Ennek alapján a saját intézményére vonatkozóan Rácz Jen? kiadta f?igazgatói utasítását: kórházában a továbbiakban is ragaszkodni kell ahhoz, hogy az egészségügyi etikai elveknek megfelel?en történjen az ellátás, így a hálapénz követelése b?ncselekménynek számít, a paraszolvencia utólagos elfogadása viszont nem.

Rácz Jen? f?igazgató utasításának szövegét a többi kórházvezet? is megismerheti. Azt egyel?re nem tudni, hogy a következ? egy hétben mely intézményekben döntenek még úgy, hogy írásban is deklarálják a hálapénz elfogadásának lehet?ségét.
Szintén július elsején indul az országos online várólista-nyilvántartási rendszer, amelyen bárki nyomon követheti, hogy különböz? m?tétekre hányan várakoznak országszerte, az egyes térségekben, illetve adott intézményekben.
Kiss Zsolt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár stratégiai f?osztályának vezet?je az MTI-nek korábban elmondta: az új rendszer egyik legfontosabb eleme, hogy „a beteg választása az els?dleges, a beteget fogja követni a pénz”. A várólista vezetésére vonatkozó alapszabályok nem változnak, de szigorúbb lesz a rendszer – mondta a f?osztályvezet?. Hozzátette: több intézményvezet? örül az új, transzparens rendszernek, amely a lehet?ségét is kizárja, hogy az orvosok nem tisztán szakmai indokok alapján, hanem esetleg más érdekek, például hálapénz fejében soroljanak valakit el?rébb a listán.