Influenza – OEK: a járvány aktivitása nem csökkent

Az influenzaszerű megbetegedések négy hete tartó folyamatos emelkedése az elmúlt héten megállt, március 5. és 11. között is több mint 39 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt, csaknem ugyanannyi, mint az azt megelőző héten – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.

    A legfrissebb jelentés szerint a 10. héten az ország hét közigazgatási területén emelkedett, hat területen nem változott, hét megyében pedig csökkent az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók száma. A betegek száma Hajdú-Bihar megyében kétszeresére, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint másfélszeresére nőtt az előző héthez képest. Csongrád és Zala megyében viszont 40 százalékkal kevesebben fordultak orvoshoz, mint egy héttel korábban.
A legtöbb influenzaszerű megbetegedést Pest és Győr-Moson-Sopron megyéből, a legkevesebbet Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád és Veszprém megyéből jelentették.
Március 5. és 11. között az ország nyolc területéről (Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megye) összesen kilenc közösségi járványt jelentettek. Ezek közül nyolc óvodában, egy óvoda-bölcsődében fordult elő.
Az OEK jelentése szerint továbbra is a gyermekek a legérintettebbek. Hajdú-Bihar, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a betegek több mint fele 15 éven aluli volt. Országos szinten a 15-34 éves fiatal felnőttek aránya több mint 34 százalék, a 35-59 évesek aránya több mint 21 százalék volt, míg a betegek több mint 6 százaléka a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.
Az OEK légúti vírus osztályára a 10. héten 197 minta érkezett, nagyjából ugyanannyi mint az előző héten. Nyolcvankilenc esetben igazolták az influenzavírusok jelenlétét, 48 influenza B és 41 influenza A fertőzést azonosítottak.
Az OEK február közepén jelentette be, hogy Magyarországon az influenzaszerű megbetegedések száma átlépte a járványküszöböt. Európában viszont az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) jelentése szerint már január óta tart a járvány. Az ECDC múlt szombaton arról számolt be, hogy Európában továbbra is nő az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, de három országban már tetőzött a járvány.

(MTI)