Gyógynövénynapokat rendeznek Bükkszentkereszten

Budapest – Különleges teákkal és növényekkel való gyógyítással  ismerkedhetnek meg azok az érdekl?d?k, akik a hétvégén ellátogatnak a Bükki Füvészmester és Népgyógyászati Egyesület által rendezett gyógynövénynapokra a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszten.

    Az immáron országos ismertségnek örvend? Szabó György (Gyuri bácsi), a 84 éves bükki füvesember mellett Papp Lajos szívsebész és Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes is tart el?adást a népgyógyászatról, valamint az egészséges életmódról a hatodik alkalommal megrendezésre kerül? gyógynövénynapok rendezvényei során – mondta el Kádár Zsófia, Szabó György unokája az MTI-nek.
„A gyógynövények és azok gyógyító hatásának ismerete a családunkban nagyszül?r?l unokára száll, így most édesanyámmal lessük el nagyapámtól ezt a tudományt” – magyarázta Kádár Zsófia.
A kétnapos program során lehet?ség nyílik az egyedülálló, szubalpesi klímájú kis falu gyógynövénykertjének megtekintésére, és gyógyteakóstolón, egyéni tanácsadáson is részt vehetnek az érdekl?d?k. A rendezvény ideje alatt a látogatók igénybe vehetik a helyszínen tartózkodó komplex egészségvédelmi sz?r?kamion szolgáltatásait, amely Magyarország átfogó egészségvédelmi sz?r?programjának keretében üzemel majd.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a mindössze 1500 lelket számláló faluba legkevesebb 6000 látogatót várnak, akiknek egy része az egész hétvégét ott tölti, ezért már minden szálláshely foglalt – utalt a gyógynövénynapok népszer?ségére Kádár Zsófia.

(MTI)