Fenntartják a „sztrájkkészültséget” a háziorvosok

Budapest  – Fenntartja a „sztrájkkészültséget” a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége – közölte Selmeczi Kamill, a szervezet elnöke szombaton az MTI-vel.

    Selmeczi Kamill, a Fakoosz elnöke az MTI-nek hétf?n azt mondta: a háziorvosok vállalkozók és munkaadók egyszerre, így jogi értelemben nem sztrájkolhatnak. Ett?l függetlenül viszont ha semmilyen haladást nem érnek el a kormányzattal folytatott tárgyaláson, „végs? esetben, utolsó lépésként” ezzel az eszközzel is számolnak – tette hozzá.
Bármilyen nyomásgyakorlási akcióba kezdenek is bele, az els?dleges szempont, hogy mindeközben a betegek érdekei nem sérülhetnek – hangsúlyozta Selmeczi Kamill.
A Fakosz elnöke szombati közleményében úgy tájékoztatott: Szócska Miklós egészségügyi államtitkár levele csütörtökön megérkezett a szövetséghez, ebben konkrét tárgyalásokat ajánlott az alapellátás problémáinak rendezésér?l. Az els? megbeszélést várhatóan április 10. és 12. között tartják majd.
Pénteken a szövetség elnöksége úgy döntött: továbbra is fenntartja, hogy „jogos felvetéseik rendezése elérése érdekében minden lehetséges nyomásgyakorló eszközt – beleértve ezek közé akár a teljes munkabeszüntetést is  – bevessen”.
A lépések konkrét formáiról, ütemezésér?l április közepén Mórahalmon, a Fakoosz XXI. országos gy?lésén hozzák meg a végs? döntést – írta közleményében Selmeczi Kamill.
Réthelyi Miklós nemzeti er?forrás miniszter múlt kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egészségügyi ágazatban dolgozók közül csaknem 86 ezer ember alapbérét emelik meg az idén. Az egészségügyi ágazatban dolgozók anyagi helyzetének rendezését célzó, hónapokon át tartó tárgyalássorozaton ismert volt, hogy a jelenleg rendelkezésre álló béremelésb?l kimaradnak az alapellátásban dolgozók. Több szakmai szervezet, köztük a házi gyermekorvosok érdekképviselete is tiltakozott emiatt.
A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent az a jogszabály, amellyel kib?vítik a házi gyermekorvosok teljesítményfinanszírozásának alapjául szolgáló mutatószámok, vagyis indikátorok körét, ami azt jelenti, hogy a teljesítmény alapján emelkedhet a házi gyermekorvosok bére.
Ezenfelül a kormány úgynevezett Praxis-váltás programjának keretében még egy hónapig, április 30-ig lehet pályázni vissza nem térítend? támogatásért háziorvosi eszközök, illetve praxis vásárlására.
Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet f?igazgatója az MTI-nek elmondta: a háziorvosok eszközvásárlását fedez? 100 millió forintos forrásból 75, míg a praxist vásárlók támogatására szolgáló 200 millió forintos keretb?l nagyjából 150 millió forint van még.

(MTI)