Ebola-Mit gondolnak/tudnak most a világ kutatói az Eboláról.

New York Times augusztus 9

terkepA fert?zés forrása talán egy két éves kisfiú aki 2013 december 6.-án halt meg Guéckédou községben Délkelet-Guineában.A régió határos Sierra Leonéval és Libériával így lehet közös pontja a járvány kitörésének. Azóta már legalább 1779 esetet jegyeztek fel ,amelyb?l 961 halállal végz?dött beleértve a fiú anyját n?vérét és a nagymamát. (Augusztus elejei adat.)
Miután senki sem tudta mivel áll szemben annak ellenére hogy láz, hasmenés és hányás kísérte a betegséget nem vezettek be különleges eljárásokat a kezelés közben. Néhány héten belül az egészségügyi dolgozókon és a temetésen részt vev? gyászoló családtagokon keresztül a kór elterjedt a környez? falvakban és kórházakban.

Március elején már megjelent egész Dél-Guineában.Bár a kisgyermeket és családját soha nem diagnosztizálták Ebolával a tünetek egyezése, és a kés?bbi vérmintákból meger?sített esetek beleillenek a képbe.

Ám a tudósok még mindig nem lehetnek biztosak abban hogy a fiú volt az els? .

Ellentétben a korábbi nagy járványokkal amelyek Afrika ritkán lakott területein  helyi foltokban kezd?dtek Guéckédou egy határ menti falu  ahol az utak már jobbak és az emberek többet utaznak.Továbbá Afrikának ez a része soha nem látott Ebolát ezel?tt.Az egészségügyi dolgozók nem ismerték, nem volt oktatás, és az alapvet? felszerelések is hiányoztak amelyek ahhoz kellettek volna hogy legalább az egészségügyi dolgozók ne kapják meg a fert?zést.A kórházakban gyakran nincs folyó víz és gumikeszty?. Az els? egészségügyi intézkedések amelyeket a  helyi és a nemzetközi szervezetek elrendeltek  nem voltak elég szigorúak ahhoz, hogy megállítsák a fert?zés terjedését.

A siker sarkalatos pontja ebben az elmaradott világban a felvilágosítás lenne, az hogy az emberek megismerjék a betegséget, elmenjenek a gondozó központokba ,és változtassanak temetkezési szokásaikon.

A fert?zés terjedésének felderítésére az egyetlen lehetséges megoldás ha mindenkit nyomon követnek akik érintkezhettek azokkal akikr?l már kiderült betegek. Ehhez már a kezdetekt?l rengeteg emberre lett volna szükség hogy a feltételezett fert?zést?l számítva 21 napig figyelemmel kísérhessék a személyeket.A helyzetet még az is tetézi, hogy a helyi lakosság nem együttm?köd?, gyakran elrejti betegeit és otthon titokban ápolja.Az egészségügyi dolgozók  hiába mérik a lázat például mint egyik lehetséges paramétert, ha el?tte a személy bevett egy lázcsillapítót és  ezt eltitkolja.

Dr Simon Mardel sürg?sségi orvos akit a WHO küldött Guineába már hét korábbi ebola járvány idején dolgozott Afrikában. Szerinte minden eddinél szörny?bb járvány van kialakulóban.Nem kell több leírás csak egy eset: egy férfi hasi fájdalmakkal érkezett a kórházba.Az elmúlt néhány napban már két klinikán kezelték intravénás folyadékpótlással de hazaküldték mert nem volt láza.Megérkezése után két órával meghalt, mint a vizsgálatokból kiderült ebolában. (A betegség végstádiumában már nem jellemz? a láz.)Szinte összeszámolhatatlan hány egészségügyi dolgozót, másik beteget, és még kiket fert?zhetett meg a helyes diagnózis és az alapvet? higieniai eszközök hiányában.

Visszatérve: Sylvian Baize szerint-aki vezet?je annak a nemzetközi referencia-központnak a Pasteur Intézetben amely az Ebolával foglalkozik-lehet hogy már volt egy korábbi eset a két éves kisfiú  halála el?tt is amely egyel?re felfedezetlen.

Smithsonian Magazin augusztus 28

A Sierra-Leonéban terjed? vírus forrása egy gyógyító aki  átlépte a határt Guineába ahol valószín?leg Ebolás betegeket kezelt vagy temetési rituálén vett részt.Az els? azonosított eset egy terhes n? aki részt vett a gyógyító temetésén, és vele együtt másik 13 n? szintén megfert?z?dött a vírussal.

A vírus követése gyors és veszélyes genetikai munkát követel.Az Ebola genetikai anyaga (RNS ) gyorsan mutálódik, minden újabb fert?zés egy újabb lehet?ség a mutáció létre jöttére-mondja Pardis Sabeti genetikus (Board Intézet, Harvard University, Boston) A labor  rendelkezik a genetikai minták gyors megfejtéséhez szükséges eszközökkel és kutatói   az Ebola kitörésekor már jelen voltak Sierra Leonéban egy másik kutatás miatt. A Lassa láz megismerésén dolgoztak  a Kenema Állami Kórházban amely az Ebolás és Lassa lázas esetek kezelésére van kijelölve.

A járványt okozó vírus az eddig ismert öt törzs közül a Zaire vírusokhoz tartozik és 2014 februári megjelenése óta több ezer embert megölt már. Földrajzi kiterjedésében és statisztikai adataiban példátlan az eddigi járványokhoz viszonyítva,  és a vírus már jelent?s genetikai mutációkon ment keresztül.

Sabeti és kollégái a kitörés els? 24 napján vérmintákat gy?jtöttek a fert?zött betegekt?l és kikérdezték ?ket .Néhány betegt?l több mint egy mintát vettek így a csapat azt is megvizsgálhatta hogyan változik a vírus genomja egyetlen betegben a fert?zés során. Ez a fajta terepmunka együtt jár a fert?zés kockázatával.Sajnos a tanulmány társszerz?i közül öten még a közzététel el?tt meghaltak.
A vérmintákat visszaszállították Bostonba ahol a vírust inaktiválták és megvizsgálták genetikai mintázatukat.
A 78 beteghez tartozó mintából 99 vírusgenomot mutattak ki és 395 egyedi mutációt azonosítottak, majd ezeket egyeztették a különböz? betegek adataival. A kis mutációk megmutatják az egyes esetek közötti kapcsolatot.Összehasonlítva ezeket a genomokat korábbi kitörések adataival visszakereshet? az átviteli ciklusok evolúciós története.

A Sierra Leonei járvány két genetikailag eltér? vírustól ered, és visszakövethet? a variánsok vonala körülbelül 2014 februárjáig.Onnan pedig az evolúciós történet vissza az egyik kiinduló ponthoz 1976-ban Zairében.

A mutációs ráta alapján a csapat úgy gondolja a változatok már 2004-ben léteztek  Guineában , de hogy hogyan kerültek oda az még ismeretlen.

Bármilyen tipusú járvány esetén a genetikai szekvenálás alapvet? fontosságú lehet abból a szempontból, hogy az egészségügyi dolgozók pontosan tudják mivel állnak szemben.Eddig ezt logisztikai szempontból nagyon nehéz volt megvalósítani.

A most alkalmazott mély szekvenálási technikával az Ebola vírusról ismert információ mennyiségét a négyszeresére tudták növelni. A mutációk többnyire olyan géneken fordultak el?  amelyek fehérjéket kódolnak. Ezek az adatok fontosak a kutatók számára akik a diagnosztikai tesztek,  oltóanyagok vagy terápiák fejlesztésén dolgoznak.

Talán a világon az els? eset volt hogy a kutatóknak és a tudományos világnak lehet?sége van a genomikai adatok és a történések együttes,valós id?ben történ? összevetésére.

„Bár nem tudjuk hogy ezek a különbségek kapcsolódnak-e a jelenlegi járvány súlyosságához megosztjuk ezeket az adatokat a világ kutatóinak közösségével,és reméljük az adatok felgyorsítják a járvány megértését, és támogatják  a helyzet megoldására irányuló globális er?feszítéseket.”

” Egy rendkívüli csata áll még el?ttünk, már sok kollégát és barátot elveszítettünk,többek között jó barátomat és kollégámat Dr. Humarr Kahn-t aki társszerz?je volt a most megjelent tanulmánynak” -mondta Pardis Sabeti a tanulmány vezet? szerz?je.( A kutatók adataikat Science tudományos folyóiratban tették közzé .)

A National Institutes of Health bejelentette hogy elkezd?dhetnek az emberi kísérletek a Ebola vakcinával.

Mit gondolnak/tudnak most a világ kutatói az Eboláról?….. (Amit amúgy nagy dózisú C-vitaminnal meg lehetne gyógyítani néhány mértékadó magyar internetes fórum szerint)

Az utolsó elérhet? statisztika az augusztus  26-i helyzet alapján. 

Az érintett országok (Guinea, Libéria, Nigéria és Sierra Leone ) egészségügyi hatóságai által jelentett esetek száma :3069

Ebb?l halálos :1552 több mint 50%.

A járvány terjedése gyorsul.

Forrás:WHO