Asztúria hercegnője-díj – A bionikus végtagokat feltaláló Hugh Herrt ismerték el a tudományos kutatás és technológia kategóriában

(MTI) – A bionikus végtagokat feltaláló Hugh Herr amerikai mérnök, biofizikus nyerte el a spanyol Nobel-díjként emlegetett Asztúria hercegn?je-díjat tudományos kutatás és technológia kategóriában – jelentette be döntését a zs?ri szerdán Oviedóban.

Az indoklás szerint Herr úttör? munkájával felgyorsította ember és gép integrációját, ez pedig több millió ember életmin?ségének javítását teszi lehet?vé.
? fejlesztette ki az els? olyan protéziseket, amelyekkel tökéletesen sikerült reprodukálni az emberi helyváltoztatást. A m?végtagok igazodnak a testalkathoz, és nagy fizikai aktivitást is engednek, így például a sportolást is, vagyis segítségükkel leküzdhet? a testi fogyatékosság.
A Massachusettsi M?szaki Egyetem (MIT) 52 éves kutatóját jelenleg a világ els? számú szakemberének tartják a bionika és a biomechanika terén.
Az általa kifejlesztett eszközöket saját maga is használja, ugyanis 17 éves korában egy hegymászó túrán lábai lefagytak a hirtelen támadt hóviharban, és térdt?l lefelé amputálni kellett ?ket. Épp azért kezdett bionikával foglalkozni, mert a baleset után szembesült azzal, hogy a protézisek és a m?végtagok mennyire kezdetlegesek.
? alkalmazott például el?ször számítógép irányította m?végtagokat, kutatásaiban foglalkozik az agy által vezérelt protézisek fejlesztésével is, amelyben kombinálja a mesterséges intelligenciát, a neurofiziológiát és a robotikát.
Herr találta fel a bionikus bokát, amelynek segítségével speciálisan hegymászásra fejlesztett m?lábat is készített, és visszatérhetett kedvenc sportjához. „Jobban ment velük a hegymászás, mint a valódi lábaimmal. Ha egy tündér teljesítené egy kívánságom, visszakérném a lábaim? Egyáltalán nem!” – mondta korábban a The Daily Telegraph cím? brit lapnak.
A tudóst 16 ország 34 jelöltje közül választotta ki a zs?ri. Az elismerést, amely egy Joan Miró világhír? képz?m?vész által tervezett szobor és 50 ezer euró (15 millió forint), ?sszel veheti át Oviedóban egy ünnepi gálán VI. Fülöp spanyol királytól.
Az Asztúria Hercegn?je-díjat 35 évvel ezel?tt alapították, eredetileg Asztúria Hercege-díj néven, amelyet tavaly módosítottak, miután a korábbi trónörökös, Asztúria hercege VI. Fülöp néven király lett, így els?szülött lányára, Leonorra szállt az Asztúria hercegn?je cím.

A video végén kb. a 15. perct?l arról lesz szó, hogyan modellezték a táncot, és hogyan kapott egy táncra alkalmas bionikus végtagot Adrianne Haslet-Davis aki 2013-ban a bostoni maraton  befutóján történt terrortámadás következtében vesztette el az egyik lábát.