Újabb bizonyíték a tőzegáfonya húgyutakat védő hatására

(MTI) – A tőzegáfonya leve ,és a belőle készült étrendkiegészítők segítenek megelőzni a húgyúti fertőzéseket – állapították meg tajvani kutatók korábbi tanulmányok elemzésével.

Szakértők szerint a nők fele esik át életében legalább egyszer húgyúti fertőzésen, míg közel harmadánál vissza-visszatér. Ezért is fontos annak tisztázása, hogy a tőzegáfonya és a belőle készült termékek valóban segítenek-e a fájdalmas állapot megelőzésében.
A tajvani kutatók az úgynevezett metaelemzésben 13 korábbi, a tőzegáfonya és a placebo hatását összehasonlító tanulmány adatait egyesítették, és tekintették át. Az átlagosan hat hónapig futó vizsgálatokba összesen 1616 embert vontak be Észak-Amerikában és Európában.
Az eredmények azt mutatták, hogy a tőzegáfonyából készült termékek valóban hatékonyak voltak a húgyúti fertőzések elleni védekezésben, különösen a nőknél, és főként a kiújuló fertőzések megelőzésében – számoltak be róla a kutatók az Archives of Internal Medicine című amerikai orvosi folyóiratban.
A szakemberek úgy vélik, hogy a tőzegáfonya vagy a belőle készült étrendkiegészítők fogyasztása egyértelmű előnnyel jár a húgyúti fertőzések nagyobb kockázatának kitett csoportokban, ilyenek a várandós nők, az idős emberek és azok, akik veséje “alulműködik” – idézte a tanulmányt a HealthDay című ismeretterjesztő portál.