Új módszerrel mérik a csontritkulást

(MTI) – Lézersugár használatával pontosabban megállapítható a csontritkulás mértéke a finn tudományos akadémia kutatócsoportja szerint.

A kor el?rehaladásával, kiváltképp a n?knél, az egyik leggyakoribb sz?r?vizsgálat a csontritkulás mértékének megállapítása, mert az id?s emberek töréses baleseteinek megel?zéséhez, a csontvázrendszer mésztartalmának megállapítása alapvet?en fontos. Az eddig alkalmazott módszer drága és nem minden esetben megbízható, ezért a témával foglalkozó orvosok körében nagy érdekl?dést keltett a Finn Tudományos Akadémia most nyilvánosságra hozott közleménye, mely új technikai megoldást ígér.
Az akadémia négyéves kutatási programjának egyik témája a csontritkulás mérésének kidolgozása. Finnországban az egészségügyi statisztika nyilvántartása szerint a csontritkulás évente mintegy 40 000 csonttörés bekövetkezésében játszik szerepet. Az els?sorban korosodó emberek ellátására az egészségügyi költségvetésb?l több százmillió eurót kell évente kiadni.
Jussi Timonen és munkacsoportja évek óta foglalkozik a csontok vizsgálatának témájával. A világszerte használt technika röntgensugár segítségével a csonttömeg becslésére alkalmas, ám nem ad felvilágosítást a csonttörés várható helyére vonatkozólag. A röntgenezésnek veszélyei is vannak, ráadásul költséges, ezért általános sz?r?vizsgálat céljára nem alkalmas. Az eljárás pontosságával kapcsolatban ugyancsak voltak kifogások.
Timonen professzor és csapata ultrahang használatával méri a csonts?r?séget. Elvileg az ultrahang sokkal költséghatékonyabb eljárás, mint a röntgen és ezért a gyors sz?r?vizsgálatra alkalmasabb. A gond az, hogy lényegesen érzékenyebb, ezért eddig a mérések nem voltak minden esetben megbízhatóak.
Új módszerük lézersugár használata. A vizsgált személy b?rére célzott lézer olyan ultrahang pulzust kelt, amely eljut a csonthoz. Ezzel a technikával nincsen lehet?ség arra, hogy a b?rrel érintkezve a m?szer által adott kép pontatlan legyen. A lézer jól irányítható, ezáltal a kép pontos mérést tesz lehet?vé.
Eddig az új módszert csak modellkísérletben használták. A kutatók most készülnek a klinikai vizsgálatokra és jelenleg a készülék részleteit teszik alkalmassá, hogy az elméleti háttér alapján emberen is megbízható méréseket végezzenek.