Azt mondja az ördög magában: ez a növény túl sokat segít az ember bajainak kikúrálásában, na majd én teszek erről- aztán leharapja a gyökér végét azt gondolván elveszíti gyógyító erejét. Legalábbis a legenda szerint így történt, és ez az oka annak, hogy az ördögharaptafű rövid és vastag rizómája úgy néz ki mintha tényleg leharapták volna a végét.

Ezzel szemben a dolognak igen egyszerű oka van. A gyökér szépen növekszik, és az első évben úgy néz ki, mint egy cukorrépa. Ezután a gyökér vége elhal, a megmaradó felső rész számos oldalgyökeret fejleszt a túlélés érdekében, és a végén tényleg úgy néz ki, mindtha valami történt volna.

Az ördögharaptafű vadon nő Európában, Észak-Afrikában, Nyugat-Szibériában.  Amerikába is korán megérkezett a telepesekkel ahol a kertekből kikerülve szintén a vadon élő flóra részévé vált. Nedves réteken, lápréteken, sovány gyepekben érzi jól magát.

Egyéb nevei csonkaír, csonkagyökerű sikkantyú, elharapottfű, fekély- kirágottgyökerű, vagy ördögmarta fű .

A Loncfélék (Caprifoliaceae) családjába tartozó évelő növény 30-100 cm magasra nő, tőlevelei tojásdadok, bőrneműek, nyélbe keskenyedők. Szárlevele keskeny lándzsás. Virágzata félgömbös, később egészen kigömbölyödő. Ágai hosszúak, egy-egy virágzattal amely kék, liláskék, ritkán rózsaszín vagy fehér színű. A növény későn, augusztus-szeptember hónapban virágzik. Érdekessége, hogy kétivarú és csak termős példányok is előfordulnak. A porzós és termős virágok más-más fejen nőnek, a termős virágot tartalmazó virágzat a kisebb.

A népi gyógyászatban főként a rizómáját használják, de néha a virágot és a leveleket is. A rizómákat tavasszal, vagy ősszel virágzás után kell gyűjteni, a leveleket és a virágokat  pedig virágzáskor. A gyógynövény későbbi használatra szárítható.

Korábbi latin nevében ( scabiosa succisa ) a scabiosa szó arra utal, hogy rühesség kezelésére is használták. Hippokratész azt mondta róla, hogy serkenti az agy, a vesék, a gyomor és a méh tevékenységét. Az ókori rómaiak emésztési zavarokra használták, a hagyományos kínai és az indiai ajurvédikus orvosok légzőszervi problémákat, elsősorban hörghurutot és asztmát kezeltek vele,  az észak-keleti indián törzsek is légzőszervi problémákra alkalmazták.
A növényt Európában a Középkorban már használták gyógyításra és nemcsak a rühességet, hanem egyéb sebeket, mérgező rovarcsípéseket, ótvart, bélférget, epilepsziát és gonorrheát is gyógyítottak vele. Még a pestis gyógyítására is alkalmasnak vélték.

A népi gyógyászatban egészen az 1900-as évekig használták, de a modern gyógynövényes gyógyászatban már kevéssé tartják számon.

Napjainkban főleg légzőszervi betegségekre, köhögésre, asztmára, hörghurutra ajánlják. Néhányan még javasolják  emésztés elősegítésére, menstruációs- és bőrproblémákra, vagy akár bélparaziták elpusztítására.

A növény tinktúrája gyengéd, de megbízható kezelés zúzódásokra, elősegíti a véraláfutások gyors felszívódását.

A vastag, fényes leveleket fel lehet használni  gyapjú színezésére.

Ha teát szeretnénk készíteni belőle 1-2 gr. szárított gyökérből főzetet kell készíteni.

A tinktúra 1 rész szárított és apróra vágott gyökérből, és 10 rész 60 százalékos alkoholból készül.

Átlagos napi használatnál (napi 3-4 pohár tea) mellékhatása nem ismert.