Orvosi, természettudományos, műszaki ismeretterjesztés a Kutatók éjszakáján

(MTI) – „Jégre viszik” a Kutatók éjszakáját: a rendezvény központi programjának idén a M?jégpálya ad otthont. „Szeptember 28-án a természettudomány, az orvostudomány, a m?szaki tudományok, a társadalomtudomány és a bölcsészettudományok is mind a jégen lesznek – garantáltan úgy, ahogy általában nem találkozhatunk velük” – hangsúlyozta szerdai közleményében a Tempus Közalapítvány, amely a fels?oktatási intézményekkel és kutatóintézetekkel karöltve immár hetedik alkalommal rendezi meg a Kutatók éjszakáját.
Mint a dokumentum rámutat, az idei új központi helyszín, a M?jégpálya egy éjszakára a tudományos ismeretterjesztés helyszínévé válik.
„Izgalmas és meghökkent? programok mutatják be a kutatókat, tudományos módszereket és eredményeket – érthet?, élvezhet?, szórakoztató formában” – hangsúlyozzák a szervez?k.
A programok már délután három órakor elkezd?dnek és másnap hajnalig tartanak. Az izgalmas el?adások mellett számos workshop és interaktív m?hely várja majd a látogatókat. Az érdekl?d?k megismerkedhetnek például a Budapesti Corvinus Egyetem növénykórtani tanszékének munkásságával, amelynek programjain a gyerekek is kipróbálhatják, milyen igazi kutatónak lenni. „Kórokozók, gyümölcs-DNS házilag, kutatóállomások, növénydoki oklevél” – sorolja a Tempus Közalapítvány a gazdag programkínálatot.
Az ELTE k?zettan-geokémia tanszékének vulkanológia csoportja a t?zhányók világába kalauzolja el a látogatókat: vulkánkísérletek, vulkánkitörések zajlanak majd egész nap a M?jégpályán. A Mókás fizika elnevezés? programon pedig tudományos interaktív játékokat próbálhatnak ki a résztvev?k. Az Erasmus program 25. születésnapja alkalmából indított Erasmus Szabadegyetem évadnyitó el?adása is itt kap helyet.
„A Kutatók éjszakája az ország egyik legjelent?sebb kutatás-fejlesztéssel foglalkozó eseménysorozata. A rendezvény Budapest mellett 29 városban, illetve 32 európai ország 320 városában zajlik párhuzamosan, így izgalmas és különleges programokra lehet számítani mindenütt. Idén a Kutatók éjszakájának programjaira több mint ötvenezer látogatót várnak a szervez?k az országban” – hangsúlyozza a közlemény.
Az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával Európa szerte megrendezett tudománynépszer?sít? fesztivált 2005 óta minden év szeptemberének negyedik péntekjén tartják, az idén ez szeptember 28-ára esik. Az eseménysorozatot partnereivel karöltve immár hetedik alkalommal rendezi meg a Tempus Közalapítvány, és idén harmadízben a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is társszervez?je az eseménynek.
Részletesen a programokról a www.kutatokejszakaja.hu oldalon, illetve a Facebookon (http://www.facebook.com/kutatokejszakaja) olvashatnak az érdekl?d?k.