Okostelefonos appek orvosi rendelvényre – Szervezetté tennék az egészségügyi rendszert

(MTI-Press) – Ha valakinek az orvosa követi a technológiai trendet, nemsokára úgy dönthet: receptírás helyett közli betegével, hogy a terápiához melyik két appet kell letöltenie okostelefonjára. Az okostelefonok mini-alkalmazásaik – appjeik – révén ma már éppúgy átvehetik a tv-távirányítók szerepét, mint ahogy kerékpárok sebességmér?i és zseblámpák is lehetnek. Hamarosan pedig eljön az id?, amikor orvosi eszközökké válhatnak: segíthetnek a betegeknek figyelemmel kísérni a szívm?ködésüket, kezelni a cukorbetegségüket – vagy éppen befizetni a társadalombiztosítási díjukat.
A gyógyítás szolgálatába állítandó appek ötlete az egészségügyi ágazatból ered: olyan kiindulási pontnak tekintve ezeket, amelyek még összetettebb – egyébként soha el nem készül? – alkalmazásokat eredményezhetnek. Legel?ször azonban egy sor dologra megoldást kell találni, ideértve a biztonságossági szempontokat, a fizetés megvalósítását és az ilyen alkalmazások helyes használatának ellen?rzését.

Kapcsolatépít? funkció társul a pirulákhoz!

Az emberek fejében ösztönösen összekapcsolódnak ezek az appek a recept fogalmával – magyarázta a The New York Times tudósítójának Lee H. Perlman, a Greater New York Hospital Association Happtique nev? leányvállalatának ügyvezet? igazgatója. A Happtique olyan rendszert alakít ki, amely lehet?vé teszi az orvosok számára az appek „felírását”, de – Perlman szerint – arra is szükség lehet, hogy a betegek átértékeljék a gyógyszerekr?l alkotott fogalmaikat: információhordozó, kapcsolatépít? funkciót kell társítaniuk a pirulákhoz.
Azok az egyszer? okostelefonos alkalmazások, amelyek a felhasználók személyes fitness-céljait hivatottak szolgálni, már széles körben elterjedtek. Most az egészségügyi szakemberek – és vállalkozások – azt szeretnék, ha hasonló megközelítés érvényesülne olyan krónikus betegségek területén, mint amilyen a diabéteszé vagy a szívproblémáké.

Csak a diabétesz évi 174 milliárd dollárba kerül

Ha az okostelefonra épül? rendszerek képesek lennének csökkenteni a betegek gyógyításához szükséges egyéb orvosi ellátások volumenét, az hatalmas potenciális el?nyt eredményezne az egészségügyi ellátórendszerben. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) legfrissebb statisztikái – 2007-es adatok – szerint ugyanis csupán az Egyesült Államokban, önmagában a diabétesz 174 milliárd dollárnyi pénzügyi forrást emésztett fel.
A receptszer? appek területének egyik úttör?je a WellDoc nev? cég. DiabetesManager rendszerük – amely egyaránt használható egy okostelefonos alkalmazáson, normál mobilon vagy asztali számítógépen keresztül – összegy?jti az adatokat a beteg diétájáról, a vércukorszintjér?l és a gyógyszeres kezelésér?l. A betegek manuálisan is megadhatják ezeket az adatokat, de vezeték nélküli kapcsolaton keresztül glükózmonitorokhoz is csatlakoztathatják eszközeiket.
Ezt követ?en a DiabetesManager tanácsokkal látja el a beteget, például közli: milyen táplálékot kellene magához vennie, ha túl alacsony a nap közbeni vércukorérték. Emellett egy algoritmust is alkalmaz az adatok elemzéséhez, és klinikai ajánlásokat küld az orvosnak.
A WellDoc állítása szerint egy klinikai vizsgálat azt mutatta ki, hogy a DiabetesManager alkalmazásával jelent?sen csökkent a cukorbetegek vércukorszintje.

Az eredmények a hatóságokat és a biztosítókat is meggy?zték

Ezek az eredmények gy?zték meg az amerikai élelmiszer- és gyógyszerbiztonsági felügyeletet (FDA), hogy orvosi eszközként engedélyezze a rendszer m?ködését. Egyébként havi több mint 100 dolláros díjával a rendszer költségeit tekintve is közelebb áll a diabétesz-gyógyszerekhez, mint a legelterjedtebb okostelefonos alkalmazásokhoz. Ugyanakkor már két egészségbiztosító társaság is jelezte: kifizeti azoknak a betegeknek a számláit, akiknek orvosuk javasolja a jöv? év elejét?l hozzáférhet? rendszer használatát – nyilatkozta Anand K. Iyer, a WellDoc elnöke. Azt azonban nem árulta el a The New York Times kérdésére, hogy melyik ez a két biztosító társaság.
Amikor Iyer belekezdett egy app megtervezésébe a WellDoc számára, valami nagyon egyszer? dolog lebegett a szemei el?tt. De a gyakorlati megvalósítás során ráébredt, hogy valami sokkal ambiciózusabb dolgot kellene megvalósítani – ami végül több év munkája és több millió dollár befektetése révén létre is jött.
„Amint egyre mélyebb ismeretekre tettem szert a betegellátási rendszerrel kapcsolatban, világossá vált számomra, hogy ezen a területen nem az 5 centes, az App Store-ból letölthet? appekb?l lehet pénzt csinálni, hanem a nagy érték? alkalmazásokból” – fogalmazott a WellDoc elnöke.

Tíz app már teljesítette a felügyelet kívánalmait

Az app egyike annak a 10-nél is kevesebb alkalmazásnak, amely a mai napig megszerezte az FDA engedélyét. Sailesh Chutani, egy hasonlóan sikeres, okostelefonos ultrahangrendszert kifejleszt? cég, a MobiSante társ-alapítója elmondta: eredetileg azon gondolkodtak, hogy rendszerüket állatorvosi eszközként vezetik be a piacra, és csak külföldön fogják értékesíteni – ezzel igyekeztek megtakarítani az elbírálással járó komoly költségeket. Végül azonban a cég úgy döntött, hogy alávetik magukat a szabályozói folyamatnak, részben azért, mert így könnyebben vonzhatnak magukhoz befektet?ket. Tavaly a hatóság kiadta az engedélyt a rendszerre, ennek része egy app és egy, a telefonhoz csatlakozó ultrahang-készülék.
„Egyszeriben elkezdhettük értesíteni a piaci szerepl?ket arról, hogy rendszerünk kiállta a világ legkeményebb szabályozó hatóságának próbáját, és megkapta a forgalmazási engedélyt” – mesélte nem kis büszkeséggel Sailesh Chutani.
Az még mindig nem teljesen világos, hogy milyen messzire megy el a szabályozó hatóság az orvosi appek forgalmazását illet?en. Az FDA tervezi, hogy még idén iránymutatásokat ad ki, s ezekben felvázolja az appekkel kapcsolatos elképzeléseit, elvárásait, a személyes adatok védelméért és az adatbiztonságért pedig a társ-ügynökségek lesznek a felel?sek.

Kompatibilitási követelmények

A Continua Health Alliance nev? ipari csoport közben olyan szabványokon dolgozik, amelyek az orvosi alkalmazások által gy?jtött adatok kompatibilis formátumát írnák le, így téve lehet?vé, hogy a betegek át tudják vinni adataikat az egyik appb?l egy másikba. Megválaszolandó kérdés ugyanakkor: mi történik, ha egy „felírt” app csak bizonyos típusú okostelefonokon használható.
Lee H. Perlman úgy gondolja, hogy az orvosok hamarosan el? fognak írni betegeiknek mind klinikailag tesztelt alkalmazásokat, mind olyan, szerényebb célú appeket, amelyek csupán nyomon követik a fizikai tevékenységüket, vagy emlékeztetik ?ket a gyógyszerek bevételére. A cég saját iránymutatásokat is kidolgozott, ebben definiálják a min?ségi egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó alkalmazások fogalmát, és segítenek az orvosoknak, hogy ezeket integrálni tudják mindennapi gyakorlatukban.
A Happtique számos területhez – diabétesz, kardiológia, reumatikus ízületi gyulladás, fizikoterápia – fejleszt appeket, és lehet?vé teszi, hogy az orvosok egy listáról választhassák meg a betegeik számára el?írandó appeket. Figyelemmel kísérhet?, hogy a beteg valóban letöltötte-e az alkalmazást, és automatikus emlékeztet?t lehet küldeni azoknak, akik ezt még nem tették meg. A cég az orvosok számára már augusztus végén hozzáférhet?vé tette ezt a rendszert.

A szkeptikusok és az átmeneti id?szak

A szkeptikusok – köztük John Moore, az MIT Media Lab új médiával foglalkozó orvostudományi projektjének orvos munkatársa – úgy vélik, hogy a Happtique túlságosan el?reszaladt az id?ben, hiszen viszonylag kevés még az olyan alkalmazás, amelyet érdemes lenne el?írni. Mindazonáltal hosszú távú elképzelésként Moore is érdekes ötletnek tartja a kezdeményezést.
A Happtique viszont azt állítja: a keretrendszert azért kell már most létrehozni, mert ezáltal lehet meggy?zni a biztosítótársaságokat, hogy állják az orvosok által ajánlott appek költségeit. Azért is lobbizik a szövetségi szabályozó hatóságoknál, hogy tegyék lehet?vé a betegek számára az el?írt appek megvásárlásához szükséges rugalmas kiadási számlák használatát a rendszeren keresztül.
Ez a mostani id?szak az átmeneté – valami felszínes dologból a komoly egészségügyi ellátás felé – szögezi le Perlman. Meggy?z?dése szerint ugyanis az egészségügyi rendszernek szüksége lesz valakire, aki segít szervezetté tenni azt.

(MTI)