Mozgásformák gyermekeknek

Amíg növésben van a gyerek, ne dolgozzon a saját testsúlyánál nehezebb eszközzel! – egyebek között ez az egyik alapszabály, egyébként pedig az a legfontosabb, hogy olyan mozgásformát válasszunk a kicsiknek, amelyet örömmel végeznek – mondja Dr. Darabosné Tim Irma, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának mestertanára. A rendszeres mozgás azonban nemcsak az izomzat és a tartás szempontjából fontos – hívja fel a figyelmet. Pedagógiai kutatások szerint a kúszás, mászás segíthet a többi között a diszlexia és a diszgráfia megel?zésében és korrekciójában is.

Csecsem?korban az a legfontosabb, hogy a szül?k naponta többször lehet?vé tegyék a baba számára, hogy hason fekve emelgethesse a fejét. Ezt követ?en a kúszás és a mászás jelent?sége n? meg, ami er?síti azokat a felületes és mély hátizmokat, amelyek a törzs egyenes tartását meghatározzák. Pedagógiai kutatások szerint a diszlexiás és a diszgráfiás gyermekeknél ez a mozgásfejl?dési szakasz kimaradt, a négykézláb helyzetben végzett ügyességi és gyorsasági feladatok mindezek megel?zésében és korrigálásában is segíthetnek.

A 2-3 éveseknek a játékos mozgás a leghasznosabb, majd kisiskolás kortól érdemes bevezetni a gyerekeket az analitikus mozgásformákba. A megfelel? izomzat, mozgáskoordináció és testtartás megalapozásában segít a mozgás „ABC”-jének elsajátítása, erre pedig az analitikus testképzés a legalkalmasabb – hangsúlyozza a gyógytornász. Ezek a gyakorlatok nem csak a testet, hanem az elmét is megdolgoztatják, ezért került bele korábban a gimnasztika is az óvodai és iskolai testnevelésbe.

Míg a kisgyerekek imádnak futkározni, a tinédzserek már kevésbé lelkesek ezen a téren. Fiúknál ilyenkor a testépítés kerül el?térbe, arra azonban mindenképpen oda kell figyelni, hogy amíg növésben van a gyerek, nem szabad a saját testsúlyánál nagyobb súllyal dolgoznia, különben a csontok növekedési zónája károsodhat. A súlyzók helyett alkalmazható TRX eszközrendszer el?nye például, hogy egyszerre több izmot is megdolgoztat a saját testsúllyal. A lányok, s?t a fiúk számára is vonzóak lehetnek a különféle táncok, mint az analitikus és esztétikus mozgásfejlesztés hatékony eszközei. A labdajátékok is nagyon hasznosak, a rendszeres mozgás mellett a csapatszellemet is er?sítik, és fejlesztik a kreativitást, a térbeli tájékozódást és az állóképességet.

Érdemes minél többféle testmozgással megismertetni a gyermeket, hogy ki tudja választani a neki valót. A szakember azt javasolja, hogy az anyuka, s?t az apuka is tornázzon otthon a gyerekével, vigye el jógára, Pilatesre, ismertesse meg vele azokat a testképzési módszereket, amelyeket ? is szívesen végez. Járjanak kirándulni, kalandparkba, síelni. A vízben végzett mozgás szintén nagyon hasznos, számos kutatás támasztja alá, hogy a vízben tartózkodás, pontosabban az állás, mellkasig ér? vízben már önmagában egyensúlyfejleszt?.

Forrás