Modern diagnosztika: kettő az egyben – A „cukorbeteg láb” védelmében

(MTI-Press) – Ha azonnal nem is, de nyolc-tíz év elteltével a legtöbb cukorbeteg találkozik azzal a lábszárfekéllyel, amelyet „cukorbeteg lábnak” nevez a köznyelv, és amely e betegség egyik legsúlyosabb szöv?dménye is egyben. Vajon bele kell-e nyugodni ebbe? Törvényszer?-e, hogy a fekélyesedés akár az alsó végtag elvesztéséhez is vezethet?
– Semmiképpen nem – mondja Göbl Anna, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója. – Még annak ellenére sem, hogy a szomorú statisztikák szerint minden nyolcadik cukorbeteget veszélyeztet ez a szöv?dmény. Van megoldás, nem kell megvárni azt az id?pontot, amikor a láb végveszélybe kerül, sokkal el?bb szükséges foglalkozni ezzel a várható problémával. Ma már abban a kedvez? helyzetben vagyunk, hogy gyors, egyszeri vizsgálattal megállapítható a károsodás mértéke. Két speciális készülék áll ehhez rendelkezésre: a szöveti oxigénmér? és a lézer doppler. Az oxigénmér?vel megállapítjuk, hogy a seb környéki szövetek mennyi oxigénhez képesek jutni, mekkora esélye van a gyógyulásnak, akár önállóan, akár segítséggel. A lézerdoppler pedig azt mutatja meg, hogy a seb környéki szövetekben milyen a perifériás keringés. A kapott két adat együttesen jelzi, hogy a seb képes-e még az önálló gyógyulásra vagy szükség van „rásegítésre”.
– A túlnyomásos oxigénterápia, amelyet szerte a világon alkalmaznak, és amelyet Önök is m?ködtetnek Magyarországon, mennyire mondható eredményesnek?
– Ez a módszer azokban az esetekben ajánlott, amikor a sebkörnyék vérellátása nem megfelel?, de a vér oxigénszállító képessége jó. Az oxigénterápia a sérült területek oxigénnel történ? ellátottságát növeli, ezáltal javul a vérkeringés, és felgyorsul a seb gyógyulása.
A világon már mintegy kétszáz ilyen kabin m?ködik, amelyben a betegek 2,5-szer nagyobb nyomáson 100 százalékos orvosi tisztaságú oxigént lélegeznek be, amely 15-20-szoros koncentrációban éri el a sejteket, a szöveteket. A megnövekedett oxigénmennyiség hatására olyan élettani folyamatok indulnak be a szervezetben, amelyek a sérült, nehezen gyógyuló területek gyorsabb regenerációját eredményezik.
– Sajnos az itt említett módszer, a kett?s diagnosztika még nem terjedt el a hazai gyógyászat ezen területén, annak ellenére, hogy a zárt számítógépes program konkrét, értékelhet? és jól használható adatokat szolgáltat – f?zi hozzá Péchy Imre, a Hiperbár Centrumot üzemeltet? cég vezérigazgatója. – Ez a speciális diagnosztika azt is megmutatja, hogy meg lehet-e menteni a vizsgált végtagot az amputációtól. Mindössze félórás vizsgálatról van szó, ami a fekélyes sebek gyógyíthatóságáról ad megfelel? információt.
Göbl Anna azt is elmagyarázza, hogy a cukorbetegek lábszárfekélye nem véletlenül alakul ki, hiszen a b?r a betegség következtében szárazzá válik, megkeményedik, töredezik, fert?zésre hajlamos lesz. Másrészt a csontízületi rendszer károsodása révén az ízületek elgyengülnek, a láb eldeformálódik, és a talp egy-egy pontján a normálisnál nagyobb nyomás jön létre, ami kérgesedést eredményez – ez tovább fokozza a nyomást, míg a b?r a kéreg alatt elhal, seb keletkezik és kialakul a cukorbeteg lábszárfekély.
A „cukorbeteg láb” mindenképpen fokozott figyelmet, gondozást igényel. A lábhigiénia, a gondos lábmosás, áztatás, a körmök, b?rkeményedések óvatos kezelése, pamut zokni és kényelmes lábbeli viselése mindenképpen ajánlott.
A sebek gyógyulási hajlama a cukorbetegek esetében közismerten rossz. A sebek, elhalások gyorsan létrejönnek és fekélyekhez vezetnek, a lábujjak, a lábfej és végül a teljes végtag amputálását is eredményezhetik.
Magyarországon évente több mint 4000 végtagamputálás történik, holott jó néhány esetben elkerülhet? lenne ez a drasztikus beavatkozás.
Az oxigénterápia nem csodaszer – állítják egybehangzóan a szakemberek -, csak egy lehet?ség, egy kiegészít? terápia. Ma már egyre több kezel?orvos ajánlja a betegeknek, és nem csak azoknak, akik a cukorbeteg láb veszélyeivel küzdenek. A nehezen gyógyuló sebekt?l a különféle gyulladásokig, sportsérülésekig, migrént?l a Lyme kórig, stroke utáni állapotig sok mindenre alkalmas ez a kiegészít? terápia: nem véletlen, hogy helyileg az ország legnagyobb rehabilitációs intézetében található, ahol egy-két kúra erejéig már sokan megbizonyosodtak a kedvez? hatásról.

(MTI; Leopold Györgyi)