Mit lehet mondani egy átlagos reggeliről: kávé, és tojás

(MTI) – A kávéfogyasztás 15-25 százalékkal csökkentheti a bélrák kockázatát – idézte amerikai kutatók csaknem félmillió ember bevonásával készült tanulmányának eredményét a The Daily Telegraph cím? brit napilap.

Az Egyesült Államok rockville-i (Maryland) Nemzeti Rákkutató Intézetének munkatársai 490 ezer ember adatait elemezték, akik egészségét egy évtizeden át követték nyomon az 1990-es évek közepét?l.
A vizsgálatban részt vev? embereket hat csoportba osztották kávéfogyasztásuk mértéke szerint. Az elemzés azt mutatta, hogy abban a hatodban, amelynek tagjai naponta négy csészénél több kávét ittak, 15 százalékkal kisebb volt a bélrák és a végbélrák gyakorisága, mint azoknak, akik egyáltalán nem kávéztak. Abban a hatodban pedig, amelynek tagjai legalább hat csésze kávét fogyasztottak el naponta, 24 százalékkal bizonyult ritkábbnak az említett ráktípusok el?fordulása.
Mint a kutatók megjegyezték a koffeinmentes változatot fogyasztókra ugyanúgy vonatkozott az el?ny, mint azokra, akik koffeintartalmú kávét ittak, a teafogyasztásnak azonban nem találták megfigyelhet? hatását a bélrákra.
Az American Journal of Clinical Nutrition cím? szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerz?i ugyanakkor további vizsgálatok lefolytatását tartják szükségesnek annak tisztázására, hogy a kávé, illetve összetev?i miként befolyásolják a bélrák kockázatát.

 

(MTI) – A tojásfeldolgozással foglalkozó bábolnai EcoMotive Kft. és partnere, az Adexgo Kft. hároméves fejleszt?munkával olyan tojásokat képes el?állítani, melyek fogyasztása csökkenti a koraszülés lehet?ségét és a kettes típusú cukorbetegség kialakulását – közölte Orbán Tas, az EcoMotive ügyvezet?je sajtótájékoztatóján.

Orbán Tas elmondta, speciális takarmányokkal sikerült növelni a tojásban lév? pozitív élettani hatásokkal bíró összetev?ket. Az általuk „kismamatojásnak” elnevezett változatban a szokásos értékek kétszeresére növelték a folsav és hatszorosára az E-vitamin értékét. Ezek az összetev?k állatkísérletekkel bizonyítottan a koraszülés elkerülésében játszanak szerepet és jobban felszívódnak, mint a tablettában szedett hatóanyagok.

Az omega-3, illetve a CLA  tojásokban a speciális takarmányoknak köszönhet?en 18 szorosára n?tt a konjugált linolsav (CLA) mennyisége és ötszörösére emelkedett az omega-3 zsírsavak aránya, ezek csökkentik a vér koleszterinszintjét, illetve egészségvéd? hatásúak.
Az ügyvezet? tájékoztatása szerint az egészségvéd? tojások por és tojáslé formájában is elérhet?k. Tervezik a termékek kiskereskedelmi forgalmazását, illetve külföldr?l tapasztaltak intenzív érdekl?dést a fejlesztés iránt, olyan cégekt?l, akik további élelmiszeripari termékeket gyártanak.