Milyen volt eddig az idén a pollenszezon?

Az idén a viszonylag enyhe tél következtében korán elindult az elsőként virágzó fák pollenszórása, azonban a későn jött fagy hatására ez a folyamat hamar leállt – még azelőtt, hogy pollenterhelés elérte volna a tüneteket okozó szintet. Szintén a késői fagy az oka, hogy a pollenszezon az idén később kezdődött. 

Márciusban melegebb volt, mint az elmúlt évben, ennek hatására sok fa korábban kezdte szórni virágporát és erősebb is volt a terhelés, mint 2011-ben. Áprilisban azonban ismét egy hidegebb, csapadékosabb időszak következett, így az ekkor virágzó fák (bükk, dió, eperfa) pollenszórása alacsonyabb volt és a legfontosabb kora nyári allergén, a pázsitfűfélék virágzása is közel egy héttel később kezdődött a tavalyinál.

Az elmúlt öt évet megvizsgálva 2010-ben volt a legerősebb a pollenszezon. Ekkor erős ingadozással ugyan, de márciustól kezdve egészen április végéig erős volt a terhelés. A legkevesbé a 2008-as év viselhette meg az allergiásokat. Az idén eddig márciusban volt a legmagasabb az átlagos terhelés. Most a pollenszezon tavaszi részén vagyunk túl, illetve a kora nyári időszak elején tartunk.

A mögöttünk hagyott hét elején alacsony volt a pollenterhelés, majd szerdán és csütörtökön kis mértékű emelkedést regisztráltak a mérőállomások. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) Aerobiológiai Monitorozási Hálózatához eddig beérkezett adatok szerint magas koncentrációban csak a fenyőfélék virágporát regisztrálták. Tüneteket okozó mennyiségben jelent volt még a pázsitfűfélék virágpora, illetve néhány helyen a tölgy és a kőris. Budapesten az eperfafélék, Zalaegerszegen a platán, Miskolcon a nyír pollenszemei is okozhattak tüneteket az arra allergiásoknál.

Sok helyen jelen van a nyárfa vattás termése is, de ez nem allergén! A magokon úgynevezett repítőszőrök találhatók. Ezek tulajdonképpen levegővel telt (tehát allergén fehérjéket nem tartalmazó) sejtnyúlványok, melyek a termés szél általi terjedését segítik elő.

Az ÁNTSZ Aerobiológiai Monitorozási Hálózatát 1992-ben alapították. Az állomások számát folyamatosan bővítettük, 2011-ben 18 állomáson gyűjtötte, elemezte és értékelte heti rendszerességgel a légköri allergénekre vonatkozó adatokat.

Forrás: ANTSZ