Mezei zsurló az ősi gyógyító

A harasztok törzsén belül jól elkülönül a zsurlók családja, amelyek közé a mezei zsurlót (Equisetum arvense L.) soroljuk. Egyéb ismert elnevezései: kannamosófű, békaláb, békarokka, bábaguzsaly, lófarkfű. Latin elnevezése a növény külső megjelenési formájára utal: a latin equus szóból ered, jelentése ló, vadló és lófarok. Évelő, virágtalan növény, spórával szaporodik. Mintegy 20 fajt sorolhatunk közéjük.

A zsurlók a Föld legelső növényei közé tartoznak. Több millió évvel ezelőtt az ős zsurlók fatermetűek voltak, a 30 méteres magasságot is elérték, erdőket alkottak, fosszilis maradványok bizonyítják létüket. A ma létező zsurlófajok között találhatók olyan példányok, amelyek akár 8 méteres magasságig is nyúlnak, de a fajok többsége fél méter magasra nő. A zsurlófajok napjainkban rendkívül elterjedtek, olyannyira, mint valaha az őspéldányaik. Az Antarktiszt kivéve a Föld minden részén megtalálhatók.

Különleges növekedési ciklus

A mezei zsurló a lazább, savanyú, állandóan nedves talajt kedveli. Megtaláljuk az alföldektől a hegyek lábáig, a lápoktól a patakpartokig, és gyomnövényként gyakori nedves mezőkön, vasúti töltések mentén, nedvesebb szántóföldeken, illetve ágyásokban is.

A mezei zsurló éves ciklusa különleges: tavasszal a hosszú, szerteágazó és mélyen növő gyökértörzsükből kibújnak sárgás, helyenként barna színű (klorofill nélküli – nem fotoszintetizáló) termékeny növényszáraik. Azok tetején, április folyamán bújnak elő az 1-4 cm hosszú, henger alakú, spórákat tartalmazó “kis kalászok”.

A tavaszi növény a spórák kiszóródása után elhal. Ugyanezen gyökérből egy kétszer akkora, nyári, zöld növényszár növekszik a magasba (nyári meddő szár), amelynek az a feladata, hogy elegendő tápanyagot gyűjtsön az eljövendő télre és tavaszra. Zöld, örvösen elágazó hajtásai kicsi, szabályos fenyőfákra emlékeztetnek.

Az egész növény hosszanti irányban barázdált, rendkívül erős, és durva tapintású. A legfinomabb tapintása az erdei zsurlónak van, amely a mezei zsurlóhoz hasonlóan szintén gyógyhatású. A zsurlók többi fajtája azonban (Európában főleg a mocsári zsurló honos) toxikus. A bennük levő alkaloidák képesek a legelésző állatokat is elkábítani, szénája a lovakra mérgező hatású.

Számos kiváló hatóanyag

A gyógyító mezei zsurló alsó ágainak első ízköze hosszabb, mint a levélhüvely, amelyből kinő. A mérgező mocsári zsurlónál a levélhüvely hosszabb az ízköznél. Ezért a növény gyűjtésekor többször ellenőrizzük a levélhüvely hosszát!

A mezei zsurló áldásos hatásait májustól szeptemberig mindannyian kipróbálhatjuk, Gyógyászati célokra a fiatal, úgynevezett meddő, zöld hajtását kell begyűjteni.

A gyógynövény számos kiváló hatóanyagot tartalmaz: flavonoidokat, szaponinokat, szerves savakat, cserzőanyagokat, keserű anyagokat, illóolajokat, karotint, káliumot, kalciumot, C-vitamint, de egyik legfontosabb hatóanyaga a szilícium vízben oldható kovasav formájában (8-10% )

Jótékony hatása a gyógyászatban az ókortól kezdve ismert, külsőleg és belsőleg egyaránt felhasználható. Elsősorban vérzéscsillapító (külső-belső) tulajdonsága ismert, jelentős gyógyító kiválasztási problémák esetében (vízhajtó, epetermelést fokozó, méregtelenítő), emellett hathatós segítség köszvény, ekcéma, hüvelyi folyások, nehezen gyógyuló, gennyesedő sebek esetében.

Vízhajtó, fertőtlenítő, méregtelenítő

Belsőleg, főzetként fogyasztva vízhajtó és fertőtlenítő hatású (a kovasav védi a húgyutak hámszövetét), ezért a leghatékonyabb urológiai szerek közé sorolható. A méregtelenítő teakeverékek alkotórésze, de magas vérnyomás esetén is segítségül hívhatjuk vízhajtóként.

Pótolja a szükséges ásványi anyagokat (kálium, alumínium, kovasav), segíti a kollagéntermelődést, erősíti a kötőszövetek ellenálló képességét, támogatja a sebgyógyulást, az erek regenerálódását (érelmeszesedésben), sőt az atherosclerosis megelőzésére is alkalmas. Támogatja a törött csontok forradását, növeli az inak rugalmasságát, az ízületek mozgékonyságát, ezért reumatikus panaszok esetén ugyancsak kiválóan használható. A mezei zsurlóból főzött tea hosszú távú fogyasztása segít a daganatos betegségek megelőzésében.

Az amerikai indiánok, a koreaiak és a japánok előszeretettel fogyasztják a mezei zsurló hajtásait nyers vagy akár főtt állapotban is – úgy, ahogy a spárgát készítik.

A gyógynövényt gyakran megtalálhatjuk különböző teakeverékekben, elsősorban a csalánnal együtt. A javasolt időt meghaladó fogyasztása vagy a megengedett napi mennyiségnél nagyobb adagban történő használata rosszullétet okozhat. Az adagok pontos betartásával elkerülhetők a nem kívánatos mellékhatások.

Áldott állapotban lévő kismamák, valamint szív- és veseelégtelenségben szenvedők beszéljék meg a mezei zsurló használatát kezelőorvosukkal, mert ezen esetekben használata ellenjavallott.

Alkalmazás külsőleg

Külsőleg meleg borogatások, fürdők, öblítők formájában kiütésekre és gyulladásokra, fagyási sérülésekre, lábszárfekélyre, aranyérre, orrvérzésre, korpás fejbőrre, hajhullás ellen és lábizzadás esetén is ajánlott. Öblögetőként és gargarizáló szerként jótékony szájüregi gyulladásokban, torokgyulladásban, fogszuvasodás és ínyvérzés esetén egyaránt.

A zsurló csiszolópapírnak is jó: fényesítésre, polírozásra, akár a körmünkön is. A népgyógyászatban kannamosófűként is ismert, mert miként a neve is sejteti, a fém öntözőkannák tisztára mosására szintén alkalmas volt.

Használjuk a mezei zsurlót akár gyógyításra, étkezésre, akár manikűrözésre vagy kannamosásra, mindenképpen érdemes figyelnünk zöld meddő hajtásait.

Írta:
Vladimír Vonásek

Szakmailag ellenőrizte és kiegészítette:
Németh Imréné Éva