Ma van az AIDS Világnapja – Tények a HIV fertőzésről

1988 óta a WHO kezdeményezésére december elsején tartják az AIDS Világnapját. Ezen a napon a világ minden táján rendezvényeket szerveznek azzal a fő céllal, hogy felhívják a figyelmet a HIV-vel élő emberekre és a HIV/AIDS járvány elleni küzdelemre. Ennek a küzdelemnek 3 fő területe a megelőzés, a diagnosztika és a kezelés. Ezekre célszerű fordított sorrendben kitérni, mivel a kezelés területén történt a legnagyobb előrelépés.

Kezelés

A kezdetben gyógyíthatatlan, halálos betegség kimenetele az 1995-ben bevezetett igen hatékony ún. kombinált antiretrovirális terápia hatására teljesen megváltozott. A mai gyógyszerekkel a vírus szaporodása tartósan gátolható olyan mértékben, hogy a vírus mennyisége a vérplazmában nem éri el a kimutathatósági határértéket (20-50 kópia/ml). A mostani ajánlások alapján a HIV-vel élők kezelését a diagnózis felállítása után azonnal célszerű elkezdeni. Ha a kezelés a fertőzés korai stádiumában megkezdődik, a páciens az előírásoknak megfelelően szedi a gyógyszereket, valamint rendszeresen jár ellenőrző vizsgálatokra, a fertőzéssel akár ugyanolyan hosszú életet élhet, mintha egészséges lenne. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a HIV fertőzést ma sem lehet véglegesen meggyógyítani, mivel a vírus számos hosszú élettartamú sejt kromoszómaállományába beépül és onnan bármikor újra beindulhat a szaporodása.

Az 1996-ban nemzetközi szervezetek együttműködésével létrehozott UNAIDS ((Joint United Nations Programme on HIV/AIDS) 3 éve meghirdetett „90-90-90” programjának középpontjában is a kezelés áll. A program célja, hogy 2020-ra a világon élő HIV pozitív emberek 90%-a tudjon fertőzöttségéről (jelenleg 66%), a diagnosztizált HIV-vel élők 90%-a kapjon megfelelő kezelést (jelenleg 77%) és a kezeltek 90%-ánál határérték alatt legyen a vírus mennyisége (jelenleg 82%). A rendelkezésre álló adatok alapján globálisan folyamatos javulás látszik a számokban. A kezelés nem csak a fertőzött személy életét védi, hanem egyben a vírus átvitel megelőzésének leghatékonyabb módja is. Több vizsgálatban is bizonyították, hogy akinél nem mutatható ki a vírus nem tudja átadni a fertőzést partnerének.

Magyarországon a HIV pozitív diagnózis felállítását követően valamennyi páciens számára biztosított, hogy azonnal megkezdődjön a gyógyszeres kezelés.

Diagnosztika

A HIV fertőzés sok esetben még ma is későn, az AIDS stádiumában kerül felismerésre. A hatékony kezelés legfontosabb feltétele viszont a korai stádiumban felállított diagnózis. Ehhez tudatosítani kell, hogy nem csak a rizikócsoportokba tartozó személyek, hanem mindazok akik alkalmi szexuális kapcsolatot, illetve új kapcsolatot létesítenek menjenek el szűrővizsgálatra. Magyarországon anonim és térítésmentes szűrővizsgálat kérhető a megyei kormányhivatalok által működtetett HIV/AIDS tanácsadókban, a Bőr és Nemibeteg Gondozókban, a Semmelweis Egyetem Bőr-Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának STD centrumában, az Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálatnál és az Országos Közegészségügyi Intézet HIV Vérvételi Helyén. Ezen kívül számos egészségügyi szolgáltatónál elérhető a fizetős szűrővizsgálat is.

A jelenleg használt laboratóriumi kombinált (vírus antigén és ellenanyag kimutatására alkalmas) szűrő tesztekkel a fertőzés már 3 hét múlva kimutatható. A mai gyorstesztek is megbízhatóan működnek, de korai HIV fertőzés esetén a laboratóriumi tesztekhez képest néhány héttel később adnak csak pozitív eredményt, mert a gyorstesztek többsége csak a HIV ellen a szervezetben termelt ellenanyagot képes kimutatni. A szűrő tesztek „túl vannak érzékenyítve”, ami azt jelenti, hogy annyira érzékenyre állítják be a teszteket, hogy inkább adjanak álpozitív eredményt, mintsem egy pozitív mintát ne szűrjenek ki. Amennyiben a szűrő teszt eredménye nem negatív, a végső eredményhez további megerősítő vizsgálatok szükségesek.

Megelőzés

Jelenleg a prevenció az egyetlen módja annak, hogy kontroll alatt tarthassuk a HIV terjedését. Ez elsősorban monogám párkapcsolat kialakítását, óvszer használatot, partnerek HIV szűrését, valamint az intravénás kábítószer használatának ill. használata esetén a közös fecskendő alkalmazásának elkerülését jelenti.

A vírusátvitel megelőzésének legfontosabb eleme maga a kezelés. Amennyiben a kezelt HIV pozitív személynél nem detektálható a vírus, akkor a fertőzés átvitelének valószínűsége nulla. A HIV negatív személy viszont az óvszer használat mellett ma már védekezhet az ún. pre-expozíciós profilaxis (PrEP) segítségével is. Pre-expozíciós profilaxis céljára az orvos olyan antiretrovirális gyógyszert írhat fel, amivel hatékonyan lehet megakadályozni a nemi úton illetve intravénás szerhasználattal történő HIV átvitelt. A gyógyszer azonban nem véd meg a vele szemben rezisztens vírusoktól és egyéb nemi úton terjedő fertőzéstől sem.

A HIV nagyfokú mutációs hajlama, főleg az immunológiai szempontból legfontosabb virális antigén nagyfokú változékonysága miatt eddig még nem sikerült hatékony vakcinát kifejleszteni.

A vírusról

A Humán Immundeficiencia Vírus (HIV) a Retrovírusok családjába tartozik. A humán immundeficiencia vírusnak két típusa van a HIV-1 és a HIV-2, mindkét típus majmokból került át az emberre valószínűleg az 1900-as évek elején. Európában a HIV-1 a gyakoribb, a HIV-2 ritkábban fordul elő. A fertőzés szexuális úton (ondó, hüvelyváladék), fertőzött vérrel (intravénás kábítószer használat során közös tűvel), vérkészítményekkel továbbá anyáról magzatra illetve csecsemőre (anyatej) terjedhet.

Adatok

2016-ban világszerte körülbelül 36,7 millió volt a HIV-vel élők száma, ebből 34,5 millió a felnőtt és 2,2 millió a 15 évesnél fiatalabb gyermek. Globálisan a HIV-vel élők legnagyobb része a fiatal nők közül kerül ki, míg Afrikán kívül az ismert rizikócsoportoknál (szexmunkások, intravénás szerhasználók, homoszexuális kapcsolatot létesítő férfiak) fordul elő a legtöbb fertőzés. Az AIDS okozta halálozás 2016-ban 1 millió főre tehető, ez a szám a 2005-ös csúcs óta folyamatosan csökken a hatékony antiretrovirális terápia következtében. A csökkenés Afrikában és Ázsiában a legnagyobb mértékű. Az új HIV fertőzések száma 2016-ban 1,8 millió volt, itt is folyamatos a csökkenés az 1990-es évek vége óta. Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy Kelet-Európában 2000 óta folyamatosan nő a HIV fertőzések száma és az intravénás szerhasználók illetve partnereik között kirobbant járvány ma már döntően heteroszexuális úton terjed.

Magyarországon az első HIV fertőzést 1985-ben diagnosztizálták. 2016 végéig összesen 3344 HIV fertőzést regisztráltak hazánkban, közülük 379-en haltak meg AIDS-ben. 1985 és 2007 között az évente felismert új fertőzöttek száma minden évben 100 alatt volt. Azóta ez a szám csaknem folyamatosan emelkedett, az utóbbi években már 200 feletti évente. Magyarországon jelenleg is a homo/biszexuális kapcsolat jelenti a legnagyobb rizikót, kevésbé gyakori a heteroszexuális úton történő fertőzés. Az intravénás szerhasználók között eddig nagyon kevés HIV fertőzöttet regisztráltak és nagyon ritka az anyáról gyermekre történő vírus átvitel is.

Fontos, hogy mindenki megismerje a HIV fertőzéssel kapcsolatos veszélyeket, kockázatokat és a védekezés lehetőségeit.

egészség.hu