Lengyelországban legalizálnák az orvosi marihuánát

Az orvosi marihuána legalizálására vonatkozó törvényjavaslatot terjesztett be a lengyel szejmben a harmadik legnagyobb frakció, az ellenzéki Kukiz´15 egyik képvisel?je hétf?n.

Az el?terjeszt?, Piotr Liroy-Marzec volt rapénekes hétf? délutáni parlamenti sajtóértekezletén számolt be törvényjavaslatáról.
Mint mondta, a szakemberekkel, orvosokkat el?zetesen alaposan megkonzultált jogszabálytervezet szerint egy, az egészségügyi tárca által felügyelend? központi nyilvántartás jönne létre, mely a marihuánát a gyógyításban alkalmazó orvosok listáját tartalmazná, és számon tartaná a szer forgalmazását is.
Az orvosi marihuána nem romboló hatású drog, hanem az embereket a betegségükben segít? szer – hangsúlyozta Liroy-Marzec. Hozzátette: a tervezet nem számol a büntet?jog módosításával, a nem orvosi célú marihuána termelése, forgalmazása és birtoklása továbbra is illegális lenne.
A politikus úgy értékelte, hogy a törvénytervezetnek nagy a támogatottsága a parlamenti pártok között. Annak a reményének adott hangot, hogy a kormányzó jobboldali Jog és Igazságosság képvisel?i is a javaslat mellett szavaznak majd.
A lengyel alkotmánybíróság tavaly áprilisban – utalva a marihuána orvosi célú felhasználására vonatkozó tudományos kutatásokra – olyan véleményt fogalmazott meg, miszerint célszer? lenne a szer alkalmazásának jogi szabályozása.

MTI