Kivételes memóriájú nyolcvan- és kilencvenévesek titkát kutatják amerikai tudósok

MTI) – Amerikai kutatók vizsgálják az úgynevezett „szuper aggok” agyát, hogy a ritka csoport titkainak feltárásával megtalálják a módját, hogyan védhetik meg az id?s embereket az emlékezetvesztést?l.

 A kit?n? memóriájú nyolcvan- és kilencvenévesek agyáról készült felvételeken szokatlanul kevés, az id?s korral járó lerakódás volt látható, viszont a figyelemhez és emlékezethez köthet? agyszövet nagy tömegét fedezték fel – tudósított a The Daily Mail online kiadása a kutatásról.
Sokáig élnek az emberek, ám kés?i éveinket nem feltétlenül élvezik, a kutatók ezért azt remélik, hogy a „Szuper Id?skor kutatás” olyan tényez?ket tár fel, melyeken lehet változtatni, így segíthetnek az öregkort jól megélni – mondta Emily Rogalsky, a kutatás vezet?je, a Northwestern Egyetem és a chicagói Alzheimer-kór Központ neurológusa.
  A központ folyamatosan keres önkénteseket a vizsgálathoz, ám a jelentkez?k eddig mindössze tíz százaléka felelt meg a feltételeknek. Több mint négyszáz önkéntes agyát vizsgálták meg, és csak 35 volt a kritériumok szerint alkalmas a kutatás céljaira, tehát a népesség valóban sz?k csoportjáról van szó. A csoport tagjai közt 96 éves nyugdíjas neurológus, 92 éves holokauszttúlél?, és 81 éves, napi egy doboz cigarettát elszívó, esténként vermutot ivó üzletember is található.
Azok kerültek be a kutatásba, akik megfelel?en töltötték ki a mentális képességeiket vizsgáló tesztcsomagot, ?k ezután rendszeres orvosi vizsgálaton esnek át.
Az egyik memóriateszten tizenöt szót kell harminc perc elteltével felidézni. A „szuper aggok” legalább kilencre emlékeznek, míg a nyolcvanévesek többnyire csak egy párat képesek észben tartani – állították a kutatók.
A mágneses rezonanciás (MR) képalkotással készült agyi felvételek azt is megmutatták, hogy a részvev?k agykérge, vagyis az agy küls? része, mely többek közt a memória területe is, sokkal vastagabb náluk, mint általában a nyolcvan-kilencvenéveseké.
A vizsgálat résztvev?i a kutatók szerint energikusabbak, pozitívabbak és érdekl?d?bbek is, mint     a hasonló korúak. Rogalsky elmondta, azt is vizsgálják, ezek a vonások segítenek-e frissen tartani az agyat. Korábbi kutatások már összefüggést láttak a pozitív életszemlélet és az általánosan jó egészségi állapot között, ám még nem világos, melyik ok, melyik az okozat.