Két fajdalomcsillapító is okozhat szívproblémákat

(MTI) – Két elterjedt, vény nélkül kapható gyógyszer, az ibuprofen és a diklofenák enyhén növelheti a szívproblémák kockázatát, ha hosszú id?n át, nagy dózisban szedik ?ket.

    A Lancet orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint a dohányzók és túlsúlyosok még nagyobb veszélyben vannak. A kockázatokról már korábban is beszámoltak a kutatók, ám az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja most minden eddiginél nagyobb alapossággal elemezte a kérdést.
Több mint 353 000 beteg 639 különböz? klinikai vizsgálatát értékelték a nem szteroidos gyulladáscsökkent?k hatásait kutatva. Ezer gyógyszerszed? esetében évente hárommal több szívrohamot, néggyel több szívmegállást, amelyb?l egy halállal végz?dik, és egy gyomorvérzést találtak – mindannyiszor ezen orvosságok álltak a háttérben. Más szavakkal: az ezer emberre es? szívrohamok száma 8-ról 11-re emelkedett a fájdalomcsillapítók tartós, nagy dózisú szedése miatt.
    „Ezerb?l évente három elég alacsony kockázat, ám err?l a betegnek kell döntenie” – állítja a kutatást vezet? Colin Baigent. „Természetesen azoknak, akik csak alkalmanként vesznek be gyógyszert például fejfájásra, nincs szüksége mérlegelésre.”
A kockázatokat emeli a meglév? szívbetegség, a magas vérnyomás és emelkedett koleszterinszint, valamint a dohányzás. A betegeknek mérlegelniük kellene a rizikócsökkentést, egyes páciensek számára ez koleszterincsökkent?k szedését is magában foglalná.
Nagy-Britanniában évente több mint 17 millió nem szteroidos gyulladáscsökkent?t írnak fel, ezek kétharmada ibuprofen vagy diclofenac. Egy harmadik szernek, a naproxennek a tanulmány szerint alacsonyabb a szívkockázata, egyes orvosok az egyébként is magas rizikócsoportba sorolt betegeknek írják fel. Az aszpirinhez hasonlóan megakadályozza a vérrögképz?dést, bár emeli a gyomorvérzés kockázatát.
  „Ízületi gyulladásos betegek milliói szedik élethosszig ezeket a gyógyszereket, amelyek rendkívül hatásos fájdalomcsillapítók, tehát óriási lenne az igény hasonlóan jó hatású, ám biztonságos szerekre” – véli a brit Arthritis Research orvos-igazgatója, Alan Silman.

 

Megjegyzés: A cikkben nem szerepel az alapvet? információ : mit takar a nagy dózis. A vizsgálatot az alábbi értékekkel végezték.

-diclofenac: napi 150 mg

-ibuprofen:napi 2400 mg

-naproxen:napi 1000 mg

Magyarországon  a vény nélkül kapható diclofenac tartalmú gyógyszerben csak 12,5 mg vagy 25 mg hatóanyag van .