Influenza – OEK: még mindig a járványküszöb alatt a megbetegedések száma

Budapest – Tovább folytatódott az influenzaszer? megbetegedések számának emelkedése, de a járványküszöböt (heti 15 ezer beteg) még mindig nem érte el – olvasható az Országos Epidemiológiai Központ szerdai, legfrissebb jelentésében.

    A figyel?szolgálat becslései szerint 2013. január 14. és 20. között az el?z? héthez képest országszerte mintegy 23 százalékkal többen, 12 100 beteg fordult orvoshoz influenzaszer? tünetekkel. A harmadik héten influenzaszer? megbetegedések halmozódásáról egy jelentés érkezett. Fejér megye egyik óvodájában 55 gyermek közül tízen betegedtek meg láz, elhúzódó köhögés, torokfájás tüneteivel. Két betegt?l vettek mintát, de a vizsgálatok során nem igazolták az influenza vírusát.
    A f?városban és 14 megyében emelkedett, 4 megyében csökkent és egy megyében nem változott az influenzaszer? megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma az el?z? héthez viszonyítva. A megbetegedések aránya a f?városban, Tolna és Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb, Nógrád, Békés és Veszprém megyében pedig a legalacsonyabb. A betegek több mint 73 százaléka feln?tt volt. A gyermekek aránya mintegy 17 százalék volt, a betegek mintegy 10 százaléka 60 éven felüli volt.
    Az elmúlt héten 50 influenza gyanús betegt?l származó légúti minta érkezett a Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumba. Ezek között három f?városi, valamint egy-egy Baranya és Hajdú-Bihar megyei betegnél influenza A(H1N1)pdm09 vírus jelenlétét mutatták ki.
    A múlt év negyvenedik hete óta tartó influenzaszezonban mostanáig kilenc mintában igazolták az influenza A és egy mintában az influenza B vírus jelenlétét – olvasható az OEK jelentésében.
    Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szombaton Facebook-oldalán azt közölte, hogy Északnyugat-Európa fel?l közelít az influenzajárvány Magyarország felé. Az Európai Betegségmegel?zési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint Európa-szerte egyre többen fordulnak orvoshoz influenzaszer? tünetekkel. Az el?z? heti tízzel szemben a január 7. és 14. közötti id?szakra vonatkozóan már tizenkét ország számolt be földrajzilag kiterjedt influenzajárványról.
    Európában eddig tizennégy – f?leg id?skorú – ember halála hozható összefüggésbe az influenzajárvánnyal. Az Egyesült Királyság járványügyi hatóságai pedig arról számoltak be, hogy egyértelm? növekedés észlelhet? a súlyos bakteriális tüd?gyulladás el?fordulásában, amely nagy valószín?séggel az influenzamegbetegedések szöv?dményeként alakul ki – írta az ÁNTSZ.

(MTI)