Illóolajok a gyógyításban (5.)

LEVENDULA: BALZSAM A NYUGTALAN LÉLEKNEK

Már az ókori görögök is tudták, hogy a Lavandula angustifolia megfelel? feldolgozás mellett nyugtató hatású füstöt bocsát ki magából, ezért több más gyógynövény mellett a levendulát is a “szent eszencia” készítéséhez használták templomaikban. Az ókori rómaiak ugyancsak nagyra értékelték a levendulát: vele illatosították fürd?ik vizét, illetve b?rregeneráló szerként használták.
Innen, vagyis a latin lavare (mosni, mosakodni) szóból ered a növény neve is. A levendulát ma is többek között a legkülönböz?bb kozmetikai készítmények illatosítására használják.
A levendulaolajat a 39-fajta levendula közül az eredetileg a szubtrópusokon honos széles level? levendula virágából, desztillálással nyerik. Az akár egy méter magasra is megnöv?, liláskékes kalászvirágzatú levendula különleges lágy illatának köszönhet?en a kertépít?k egyik legkedveltebb növénye. Emiatt gyorsan elterjedt szinte az egész világon, és ma már könnyen megtalálhatjuk szabadon a természetben, akár a mi éghajlatunkon is.

Ott a helye a ruhásszekrényben és a konyhában

A növény egészét – szárítás után – illatos dekorációként hasznosíthatjuk. A kiszárított virágokat az emberek id?tlen id?k óta kis hálós zsákokba helyezik, majd beteszik a fehérnem?s fiókba, hiszen a levendula nemcsak friss és egyedülállóan természetes illatot biztosít a fehérnem?nek, de a molytól is védi. Távol tartja továbbá a szúnyogokat (próbáljanak csak ki egy levendulás parfümöt vagy sampont), a tet?t (használjanak levendulás sampont vagy levendulaolajat, keskeny fogazatú fés?vel) és a hangyákat.
A levendula virágaiban nektár termel?dik, ebb?l a méhecskék kiváló mézet készítenek. A levendulaolaj-kivonat felhasználása a cukrásziparban ezért több mint kézenfekv?. Létezik levendula cukor, szirup, s?t csokoládé is. Enyhén édeskés, friss virágillatának köszönhet?en gyakran kerül különböz? teakeverékekbe, s?t akár kecske vagy juhsajtokba is. Elképzelhet?, hogy Ön, kedves Olvasó, nem is tud róla: sokszor használja a levendulát a konyhában, hiszen a növény a híres provence-i f?szerkeverék egyik összetev?je.

Nyugtató hatás, inhalálás

A levendula legfontosabb alkalmazási területe azonban az aromaterápia. Aromatikus illóolajainak belélegzése balzsamként hat a nyugtalan, stresszel teli lélekre. Illata nyugtató hatású, ellazít, segít megszüntetni a mindennapos stressz miatt érzett szorongást és depressziót. A párnába vagy a párna alá helyezett levendula virágok nyugodt álmot hoznak, csakúgy, mint a növény virágából készített, forró f?zet.
Inhalálással vagy a levendulaolaj halántékba való bemasszírozásával megbízhatóan csillapítható a fejfájás és a migrén. A levendula illóolajának belélegzése jótékony hatású köhögésre, valamint a fert?zés okozta légúti megbetegedésekre. Az illóolaj mellkasba való bemasszírozása csillapítja az asztmás és hörghurutos rohamokat.
A növény gyógyhatásaival az els? világháború folyamán is éltek, amikor a bel?le készített oldattal fert?tlenítették a kórházak falait és padlóit. A levendula emellett felgyorsítja a regeneráció folyamatát, megnyugtatja az ingerlékeny b?rsejteket: a tízszeres hígítású levendulaolaj gyógyítja az aknét, az égési sérüléseket (a napégést is), a rovarcsípéseket és egyéb sérüléseket. A levendulaolaj kiválóan alkalmazható masszázsokhoz és fürd?khöz: jótékonyan hat a reumás panaszokra, a fájó ízületekre és izmokra.
Ritkán ugyan, de el?fordulhat, hogy a levendulaolaj küls?leg allergénként m?ködik, növelheti a nappal szembeni b?rérzékenységet. Terhesség és szoptatás idején kerüljük a levendula használatát.
Az utóbbi id?ben egyre több esküv?n találkozhatunk szárított levendula “konfettikkel”. Ha Ön migrénben szenved, sokat köhög, fájnak az izmai, netán túlságosan izgul a küszöbönálló esküv? miatt, és nem tud jól aludni, lélegezze be a levendula illatát. Meglátja, segít, és mindjárt más lesz az egész világ…

Forrás:  Vladimír Vonásek