Hatan súlyos állapotba kerültek egy gyógyszerteszten Franciaországban, az egyik résztvevő agyhalott

„Súlyos balesettel” végz?dött egy gyógyszerteszt Franciaországban: a kísérlet egyik résztvev?je jelenleg agyhalott, és további öt másik ember állapota is súlyos – közölte pénteken a francia egészségügyi minisztérium. A molekula különböz? dózisú tesztelésén kilencvenen vettek részt.

A tájékoztatás szerint a tragédia a nyugat-franciaországi Rennes-ben történt csütörtökön, a szerencsétlenül járt 28 és 48 év közötti kísérleti alanyokat a város egyetemi klinikájára vitték.
A portugál Bial cég által kifejlesztett gyógyszer a klinikai vizsgálat els? szakaszában volt, vagyis amikor a hatóanyagot – a sikeres állatkísérletek elvégzését követ?en – egészséges önkénteseken tesztelik közvetlen orvosi felügyelet alatt. Ebben a fázisban a hatóanyagot általában nagyon alacsony dózisban kapják a kísérleti alanyok, jóval kisebb mennyiségben, mint ami kés?bb a gyógyszerbe kerül.
A francia egészségügyi tárca nem számolt be további részletekr?l, így arról sem, hogy pontosan milyen gyógyszer tesztelésér?l volt szó.
Egy névtelenül nyilatkozó bennfentes forrás szerint egy kannabinoid tartalmú fájdalomcsillapítót vizsgáltak, de ezt a jelentést a minisztérium cáfolta.
A szóban forgó labor már értesítette a gyógyszerbiztonságért felel?s nemzeti hatóságot a kísérletek leállításáról, és minden önkéntes tesztalanyt visszarendeltek. Marisol Touraine egészségügyi miniszter azt mondta: mindent megtesz annak érdekében, hogy fény derüljön a történtekre, és megállapítsák, kik „ennek a drámai balesetnek” a felel?sei.
A tárcavezet? péntek délután Rennes-be utazott és ott azt a tájékoztatást adta, hogy kilencven önkéntes vett részt a molekula különböz? dózisú tesztelésén. Azt is elmondta, hogy még soha nem történt hasonló eset Franciaországban.
„Nincsen tudomásom semmilyen hasonló esetr?l” – hangsúlyozta a miniszter, aki elárulta, hogy a tesztelt gyógyszer els?sorban szorongás és hangulatzavarok kezelésre szolgál. A molekulát el?zetesen állatokon, köztük csimpánzokon is tesztelték.
Pierre-Gilles Edan, a rennes-i egyetemi kórház neurológiai központjának vezet?je elmondta: az öt betegb?l négyen „különböz? súlyosságú neurológiai zavarokkal” küzdenek, közülük három esetében fennáll annak a veszélye, hogy „visszafordíthatatlan” károsodást szenvedettek. Az ötödik embernél nem jelentkeztek tünetek, ?t megfigyelés alatt tartják a kórházban.
Az els? betegnél az orvos azt gondolta, hogy agyi érkatasztrófa, azaz szélütés történt. „A beteg állapota nagyon gyorsan romlott és mára beállt az agyhalál” – mondta Pierre-Gilles Edan.
A baleset oka (a tesztelt molekula pontos összetétele és adagja) egyel?re nem ismert.
A kísérletet a legf?bb portugál gyógyszergyár, az 1924-ben alapított Bial megbízásából a múlt nyár óta végezte a Biotrial nev? laboratórium, amely a francia egészségügyi minisztérium által engedélyezett kutatóközpont.
Az ügyben a párizsi ügyészség gondatlanságból elkövetett sebesülés gyanújával indított eljárást, és az egészségügyi tárca is vizsgálatot rendelt el a tesztelés körülményeinek, eszközeinek és megszervezésének tisztázására.
Legutóbb Nagy-Britanniában történt hasonló eset 2006-ban, amikor egy szklerózis multiplex elleni hatóanyagot teszteltek. Öt perccel a szer bevétele után nyolc férfiból hatnak súlyosan reagált a szervezete. Néhány órával kés?bb az orvosok többféle szervi elégtelenséget állapítottak meg náluk. A betegek napokig életveszélyes állapotban voltak, egyikük három hétig feküdt kómában.
HUH!