Hasonló hatású gyógyszert már agyonreklámoztak volna

A Queen Mary University of London kutatói bebizonyították, hogy a zenehallgatás az operáció előtt, közben és után csökkenti a betegek fájdalmát és szorongását, és kevesebb fájdalomcsillapítót kérnek.

73 klinikai vizsgálatot elemezve jutottak erre az eredményre, az általános gyakorlattal vagy egyéb, nem-orvosi beavatkozással, például masszázzsal összehasonlítva.

Összesen 7000 páciensre terjedt ki a vizsgálat, a műtétek a legkülönbözőbbek voltak, anesztéziával és anélkül, a test minden részén – a központi idegrendszer, a fej és a nyaki műtétek kivételével, mert ezeknél potenciális hallásrosszabbodás léphet fel.

A zene kiválasztása, időzítése, időtartama az egyes kutatásokban változó volt, de az elemzés eredménye szerint ez keveset számított.

“Jelenleg nem szerepel a sebészet rutin felhasználásában a muzsika, mint a páciens műtét utáni felépülésének segédeszköze. Ennek hiányát az orvosok szkepticizmusának lehet tulajdonítani, nem bíznak benne,  valóban működik-e. Reméljük, ez a kutatás eloszlatja a kételyeket” – kommentálja Dr. Catherine Meads, kutatásvezető.

Nagyon sok ember esik át különféle műtéteken, Angliában 4,6 millió, az USA-ban 51 millió operációra kerül sor évente. Szorongás és  fájdalom műtét előtt és utána, fájdalomcsillapítók adása folyamatosan – ez ma a gyakorlat.

A zene a legkönnyebben megvalósítható, biztonságos, olcsó és legkevésbé invazív megoldás, amit egy egészségügyi szakember nyújthat.

A Queen Mary University kutatói egy kisebb méretű saját kutatást is végeztek a Royal London Hospital-ban, két területen: császármetszéseknél és méhtükrözésnél. A páciensek átadták kedvenc zeneszámaikat az általuk választott eszközön, azt csatlakoztatták egy beépített hangszóróval ellátott párnához.

A kutatók később fogják elemezni a hatást, ami elmélyíti a tudásunkat arról, miért nehéz bevezetni néhány evidencia-értékű innovációt a gyakorlatba.

Forrás:Független.hu