Halálba kergeti a daganatos sejteket egy új szer

Budapest – A programozott sejthalál serkentésével pusztítja el a daganatokat az a kísérleti gyógyszerjelölt, melynek sikerér?l a tekintélyes Nature tudományos lap számolt be – közölte az MTI-vel hétf?n a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A nemzetközi szerz?gárda élén a Servier Kutatóintézet Zrt. magyar kutatói állnak, akik együttm?ködnek az MTA Természettudományi Kutatóközpont (TTK) Szerves Kémiai Intézetével és több hazai egyetemmel is.
Az új szer az úgynevezett programozott sejthalál, vagyis az apoptózis folyamatát serkenti, azt az állatokban és az emberi szervezetben is folyamatosan zajló, természetes folyamatot, amely a sérült, fert?zött vagy daganatos sejtek „öngyilkosságát” teszi lehet?vé – írta a közlemény.
A Servier gyógyszerjelölt molekulája több olyan el?nyös tulajdonsággal is bír, amilyennel a korábbi, hasonló hatású szerek nem. Ez megkönnyítheti a folyamatot, hogy gyógyszer váljon bel?le.
A gyógyszerjelölt molekulával nagyon jó eredményeket értek el leukémiás, limfómás és egyéb daganatos sejttenyészeteken, ezeket az állatkísérletek során is meg tudták ismételni.
Blaskó Gábor akadémikus és Kotschy András, a Servier f?igazgatója szerint az emberi (klinikai) próbák még az idén elindulhatnak.
Az új vegyület és a róla hírt adó Nature-cikk több más vonatkozásban is egyedülálló – olvasható az MTA honlapján. Egyrészt ritkaságnak számít, hogy e nagy tekintély? folyóirat ipari gyógyszerkutatási eredményeknek adjon helyt hasábjain. Másrészt nem szokványos, hogy a nemzetközileg színes – brit, francia és ausztrál kutatócsoportok tagjait is felvonultató – szerz?gárda élén magyar tudósok szerepelnek, ráadásul egy olyan intézet, a Servier képviseletében, amelyr?l viszonylag keveset tud a közvélemény.
Blaskó Gábor akadémikus, az intézet alapító f?igazgatója az MTA honlapján olvasható interjúban elmondta, a kutatóintézetben els?sorban szerves szintetikus kémiai gyógyszerkutatói munkát végeznek. Az onkológiai és egyes metabolikus betegségek, többek között a 2-es típusú diabétesz gyógyszereinek kutatása képezi a két f?bb terápiás területet, melyen az intézet új gyógyszerjelölt molekulák kutatását és el?állítását végzi – áll az MTA közleményében.

(MTI)