Gyógyító hatásúnak hirdetett készülék miatt bírságolt a GVH

Budapest – Összesen 12 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két vállalkozásra, amelyek nem igazolt gyógyító, illetve megel?z? hatásokkal népszer?sítették az Energiaspirál nev? készüléket, megtévesztve ezzel a fogyasztókat.

    A versenyhivatal csütörtöki közleménye szerint a Multi Webshop Kft., illetve a Csapó Invest Egészségjavító Termékgyártó és Forgalmazó Kft. a tájékoztatásokat reklámspotokban, televíziós vásárlási m?sorokban, a vállalkozások saját honlapjain és egyéb termékleírásokban juttatták el a fogyasztókhoz. A hirdetésekben az eszköz pozitív hatásain túl több konkrét betegséget és azok tüneteit is felsorolták – például gerincproblémák, asztma, allergia, cukorbetegség -, ami azt a látszatot kelthette az érdekl?d?kben, hogy a készülék ezekre a problémákra is megoldást nyújt.
    A GVH kiemelte azt is: sérülékenyebbek, egészségi állapotuknál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben vannak a reklámokkal szemben azok a fogyasztók, akiknek szervezetében valamilyen m?ködési zavar, rendellenesség áll fenn.
    A versenyhivatal eljárásában azt vizsgálta, hogy a tájékoztatásokban megfogalmazott állítások megfelelnek-e a valóságnak. A két cég állításaik igazolására természetgyógyászok véleményét, illetve fogyasztói tapasztalatokat mutatott be, a GVH gyakorlata alapján azonban nem tekinthet?k tudományos bizonyítéknak a pozitív terméktapasztalatok, a betegekt?l, szakmai felhasználóktól származó vélemények – közölte a hivatal.
    A GVH megítélése szerint a vállalkozások által benyújtott bizonyítékok nem feleltek meg a tudományos ismeretekkel, megalapozottsággal szembeni elvárásoknak, így egyik cég sem tudta bizonyítani, hogy a készülékkel ténylegesen elérhet?ek-e a tájékoztatásokban kiemelt egészségi hatások.
    A fentiek alapján a GVH megállapította, hogy a vállalkozások fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak, ezért a Multi Webshop Kft.-t csaknem 11 millió, a Csapó Invest Egészségjavító Termékgyártó és Forgalmazó Kft.-t pedig 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte – áll a közleményben.

(MTI)