Génmódosított szalmonella-baktériumokkal pusztíthatók el a daganatos sejtek

(MTI) – Az ételmérgezést okozó szalmonella-baktérium génmódosított törzsei hatékonyan semmisítik meg a daganatos sejteket anélkül, hogy károsítanák a gazdaszervezetet – bizonyították sejttenyészeteken és állatkísérletekben az Arizonai Állami Egyetem tudósai.

Kutatási eredményeiket összefoglaló tanulmány az Amerikai Mikrobiológiai Társaság folyóiratában, az mBio online kiadásában látott napvilágot.
A tudósok évekkel ezel?tt már bizonyították, hogy a baktérium meghatározott törzse, a salmonella enterica képes elpusztítani a tumorsejteket. Különösen hatékonynak bizonyult a törzs egyik válfaja, a salmonella enterica serovar typhimurium, amely nemcsak képes „megszállni” a tumort, hanem kifejezetten daganatellenes hatással is bírt. Ugyanakkor a mikroorganizmus esetleges onkológiai alkalmazásához el kellett érni, hogy ne legyen mérgez? a gazdaszervezet számára. A baktérium ugyanis rendkívül súlyos ételmérgezéseket okoz, amely szepszishez, de akár halálhoz is vezethet – olvasható az Amerikai Mikrobiológiai Társaság honlapján.
Az új kutatás során az Arizonai Állami Egyetem kutatói arra törekedtek, hogy megváltoztassák a salmonella-törzs küls? membránjának lipopoliszacharid-szerkezetét, csökkentve ezzel a baktérium mérgez? képességét. A lipopoliszacharidok (LPS) jellemz?en mérgez?ek, ám a baktériumok e toxinokat nem választják ki, tehát nem szabadulnak ki a gazdaszervezetbe, amíg a kórokozó él. Az elpusztuló mikroorganizmusból kiáramló LPS viszont a véráramba kerülve szeptikus sokkot válthat ki, amely széls?séges esetben akár halálhoz is vezethet.
Géntechnológiai eljárásokkal a kutatók igyekeztek kiiktatni az LPS szintéziséért felel?s géneket, majd tesztelték a mutáns salmonella-törzseket humán tumorsejt-tenyészeteken és egérkísérletek során. Végs? soron sikerült egy olyan baktériumtörzset kitenyészteniük, amely csupán a tumorba bejutva vált mérgez?vé. A mikroorganizmus egyetlen fogyatékossága, hogy nem volt elég invazív, nehezen volt képes „elárasztani” a tumort. A problémát egy újabb génmódosítással oldották meg, amelynek eredményeként a salmonella-baktérium immár viharos sebességgel „szállta meg” a daganatot
A kutatásokat irányító Roy Curtiss professzor szerint a baktérium annak köszönhet?en tud villámsebesen toxikussá alakulni a tumorban, hogy bejutva rendkívül gyorsan kezd növekedni és szaporodni. Míg az egészséges sejtekben a salmonella lassan, 24 óra leforgása alatt csupán egyszer, legfeljebb kétszer osztódik, a tumorban ezt óránként teszi meg.
„Ez a kutatás komoly el?relépést jelent új onkoterápiás stratégiák kifejlesztése szempontjából” – vélekedett Roy Curtiss, aki szerint az eljárást, amennyiben eljutnak a klinikai vizsgálatokig, kemoterápiával és sugárkezeléssel lenne célszer? ötvözni.