Furcsa tudomány: az ember is képes echolokációval tájékozódni?

A hangvisszaverődéssel való tájékozódás képességével nem csak a denevérek és a tengeri emlősök vannak felruházva, az ember is ki tudja fejleszteni ezt a képességet: csettint egyet az ajkaival – és figyeli a visszaverődő hanghullámokat, hogy ‘lásson’, lássa a környezetét.

A PLOS -Computational Biology című folyóirat közölte az első komoly elemzést az emberi echolokációs (hangvisszaverődés útján történő) emberi tájékozódásról.

A Durham és a Birminghami Egyetem (U.K.) kutatói három vak felnőtt embert figyeltek meg, akik szakértői lettek az echolokációnak. Már 15 éves koruktól használták a mindennapi életükben a visszaverődő hang útján való tájékozódást. A technika olyan tevékenységekben volt segítségükre, mint a hegymászás, biciklizés és idegen városban való tájékozódás.

Bár az ember ilyen képességét már többen részletesen leírták, az akusztikai mechanizmusa nem volt ismert.

Ezúttal a kutatók leírták az ajkakkal való csettintés hangjának fizikai tulajdonságait mindhárom résztvevőnél, több ezer esetben. Felvették és elemezték a hangok tulajdonságait, beleértve a hanghullámok térbeli terjedési útvonalát – egy akusztikusan ellenőrzött helyiségben.

A felvételek elemzéséb?l kiderült, hogy a résztvevők csettintésének különleges akusztikus mintázata van: sokkal inkább a hang irányára fókuszál, mint az emberi beszéd. A csettintés rövid: kb. három milliszekundum a hossza, és a legerősebben a 2 – 4 kilohertz frekvencián szólt, némileg kiegészítve 10 kilohertz-cel.

A kutatók a felvételek alapján matematikai modellt próbáltak fölállítani, amivel létrehozzák a csettintést, hogy később majd kísérletezhessenek vele: ‘letapogathassák’ a tárgyak körvonalait. Az ilyen kísérletekhez szükséges mérések nagy száma miatt nem volna célszerű önkénteseket bevonni.

„Az eredmények alapján létre tudjuk hozni a virtuális humán echolokátort” – jelentette ki Lore Thaler (Durham University). „Ezzel egy izgalmas utazás veszi kezdetét az emberi echolokáció birodalmába.”

Független.hu