Életeket veszélyeztethet az oltásokról szóló megalapozatlan hírek terjesztése

A közelmúltban több tévém?sorban is megszólaltak betegek, akik állításuk szerint véd?oltás okozta súlyos mellékhatásoktól szenvednek, többször tényként állítva be nem igazolt, vagy igazoltan téves feltételezéseket. Az ÁNTSZ ezért ezúton is szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a megalapozatlan megnyilatkozások, továbbá azok kritikátlan közzététele közvetve emberéleteket veszélyeztethet!

A múlt évi influenza szezonban Magyarországon csaknem félmillió ember fordult orvoshoz influenzaszer? tünetekkel, közülük több mint ötszázan kerültek súlyos szöv?dményekkel intenzív orvosi ellátásra, az itt kezeltek közül pedig majd minden ötödik beteg életét vesztette. 57 áldozat ráadásul a 19 és 59 év közötti, veszélyeztetettnek nem tekintett korosztályból került ki.A véd?oltás a gyenge immunrendszer?, id?sebb emberek számára is 70 százalék feletti, az egészséges feln?ttek esetében pedig több mint 90 százalékos védelmet jelent egy olyan betegség ellen, mely évente világszerte százezrek haláláért felel?s.A vakcinák használata ráadásul nemcsak a beoltottak életét menthetik meg, de védi a közvetlen környezetükben él?ket is, hiszen ha nincs kit megfert?zni, akkor a vírus terjedése lelassul, megáll. Mindezzel korlátozódik a vírus mutálódásának – tehát súlyosabb járványok kialakulásának – lehet?sége is. Az ÁNTSZ ezért különösen fontosnak tartja, hogy az oltások egészségügyi hatásairól szakmailag megalapozott, vizsgálatokkal alátámasztott tájékoztatást kapjon a közvélemény.

Mi a Guillain-Barré szindróma? 

Az oltásokkal több m?sorban összefüggésbe hozott Guillain-Barré szindróma (GBS) egy ritka, ám súlyos következményekkel járó betegség, mely – függetlenül bármiféle oltástól! – Magyarországon évente 100-200 embert érint. A betegség a mozgató és az érz?idegek véd?rétegét, az úgynevezett ideghüvelyt támadja meg, aminek következtében a végtagok elgyengülnek, súlyosabb esetben pedig akár a mozgató és légz? izmok meg is bénulhatnak, szívritmuszavar, vérnyomás ingadozás léphet fel. A GBS szindróma kialakulásának pontos oka nem ismert, a lehetséges okokról ugyanakkor hosszú listát vezetnek a kutatók: ezek között szerepel például valamennyi légúti és enterális (gyomor- és bélrendszeri) fert?zés (vírus és bakteriális eredet?) éppúgy, mint maga az influenza! Tehát GBS-t kaphat valaki éppen amiatt is, hogy elutasította a véd?oltást, és megfert?z?dött influenzavírussal.

Mi okozza a Guillain-Barré szindrómát? 

Magyarországon évente majdnem másfél millió ember kapja meg az influenza elleni oltást. Az érintettek nagy száma miatt természetesen a GBS szindróma éppúgy el?fordulhat a beoltottak, mint az influenza ellen nem védettek csoportjában. A kutatások nem igazoltak összefüggést bármiféle oltás, és e betegség kialakulása között. Ezt er?síti az a tény is, hogy az oltással védetteknél nem nagyobb az említett betegségség el?fordulásának aránya, mint az oltást elutasítók között.

A GBS el?fordulása ráadásul szezontól független, gyakorlatilag minden hónapban ugyanannyi eset fordul el?. Mivel Magyarországon október vége és január között majdnem másfél millió embert oltanak be, ezért ha lenne kapcsolat az oltás és a GBS között, akkor ezekben a hónapokban a GBS esetek drasztikus emelkedését lehetne tapasztalni!

Van köze a Guillain-Barré szindrómának az oltásokhoz? 

Az ÁNTSZ továbbra is kéri a lakosságot: éljen a véd?oltások nyújtotta lehet?ségekkel, hiszen a vírusfert?zés nemcsak a kiemelten veszélyeztetettek, a kisgyermekek, id?sek és krónikus betegek számára jelent potenciális egészségügyi kockázatot, hanem akár teljesen egészséges fiatalok és középkorúak számára is komoly veszélyt jelenthet.

Forrás: OTH Járványügyi F?osztály ,
ÁNTSZ Kommunikációs F?osztály