Egy meglepő módszer:vegyünk kevesebb levegőt

Leopold Györgyi írja:
 (MTI-Press) – Lélegzünk, tehát élünk. Hiszen a légzés egyszer? oxigéncsere, az élet feltétele. De vajon jól lélegzünk-e? Miért, lehet rosszul is? – adódik a kérdés. És a felelet rá: igen. Olyannyira lehet, hogy az emberek többsége rosszul lélegzik. Vagyis „túllélegzik.” „Lélegezz kevesebbet!” – ezt a jelszót fogalmazta meg annak idején Konstantin Buteyko ukrán orvosprofesszor, miután saját magasvérnyomás-problémájával kapcsolatban folytatott kísérletet, és rájött, hogy a fokozott leveg?vétel az oka sok betegségnek. A túllégzés – a hiperventilláció – ugyanis szén-dioxid-veszteséget okoz, holott a szervezetnek bizonyos mennyiség? szén-dioxidra szüksége van a normális m?ködéshez. Szén-dioxidhiány következtében felborul a biokémiai egyensúly.
Buteyko egy több részb?l álló légzéstechnikai módszert dolgozott ki még a 80-as években, amelynek hatására a légzéstechnika, a rossz leveg?vételi szokások megváltoznak, és kialakul a helyes gyakorlat, amely több betegség megel?zésére és gyógyítására is alkalmas. A professzor magyarországi követ?jét, technikájának elsajátítóját és oktatóját, Varga-Szilágyi Gyula légzésterapeutát kérdezem: mi mindenre ajánlott ez a módszer?
– Els?sorban asztmára – válaszolja. – Az asztma ma egyre inkább terjed? civilizációs népbetegség. Az asztmások a szokásosnál is többet lélegeznek, szájon át veszik a leveg?t, s?t roham idején gyakran leveg? után kapkodnak. Ilyenkor csökken a tüd? szén-dioxidszintje, és ez a tüd? további összehúzódásához vezet. A hörg?tágító gyógyszerek is a légzés fokozását segítik el?, amivel hosszú távon súlyosbítják az asztmát. Magam 20 esztendeig voltam „gyakorló” asztmás. Ez alatt az id? alatt minden lehetséges gyógyszert és módszert kipróbáltam, eredménytelenül. Orvosom azt tanácsolta, békéljek meg ezzel a kórral, amely nem gyógyítható, együtt kell élni vele. Nem tudtam belenyugodni, kutakodásaim során bukkantam rá Buteyko módszerére, és elhatároztam, hogy kipróbálom. Nekem sikerült, végleg megszabadultam ett?l a szörny? betegségt?l. Akkor döntöttem el, hogy életem hátralév? részében segítek asztmában szenved? embertársaimnak. Külföldre utaztam, és megtanultam az ukrán professzor technikáját, vizsgát tettem, és jogosítványt szereztem arra, hogy átadjam másoknak a helyes légzés technikáját. Itthon létrehoztam a Buteyko Légz?központot, és néhány év alatt sok száz embert sikerült rávezetni a helyes légzésre, aminek következtében elhagyhatták gyógyszereiket, tünetmentessé váltak, meggyógyultak. Én nem gyógyítok, egy módszert adok át, amelynek segítségével a betegek önmagukat gyógyítják. Ma már terapeutákat is képezek, akik ugyancsak képesek a helyes légzéstechnika átadására.
Szinte csoda, hogy egy egyszer? módszerrel meg lehet szabadulni ett?l a súlyos kórtól.
– Csoda nem történik, egyszer? felismerésr?l van szó: asztmarohamkor a hörg?k összesz?külnek, ezért van a betegnek légszomja, a légzéscsökkenés hatására viszont megemelkedik a szervezet szén-dioxidszintje, több oxigén szabadul fel a vérben lév? hemoglobinból, jobb lesz a szervezet oxigénhasznosítása, minden bels? folyamat javul, a keringés, az anyagcsere, a vérnyomás.
Az oxigén és a szén-dioxid egyensúlya a szervezetben igen fontos, a lassú, óvatos, visszafogott lélegzés a gyógyulás kulcsa.
Hogyan vélekednek az orvosok err?l a kézenfekv? módszerr?l?
– Vagy nem tudnak róla, vagy nem foglalkoznak vele. Sok mindent vizsgálnak egy betegen, de a légzést szinte soha. Amikor Buteyko kidolgozta módszerét és a nyilvánosság elé állt vele, hazájában nagy ellenállásba ütközött a szakma részér?l. Egy véletlen indította el „légzéstechnikáját” a siker útján, ugyanis egy ausztráliai turista rosszul lett, anginás rohamot kapott, és Moszkvában ez a módszer mentette meg. Hazatérve ? szorgalmazta megismertetését és terjesztését. Ma a világon szinte mindenütt m?ködik Buteyko-klinika, a moszkvai orvosegyetemen tanítják is a módszert, amelynek lényege, hogy nem a tünetekre koncentrál, inkább a kiváltó okokat szünteti meg. Nemcsak az asztma gyógyításában lehet vele jó eredményeket elérni, hanem allergia, szénanátha, migrén, magas vérnyomás, szívpanaszok, ekcéma, szorongás, pánikbetegség. Elhízás esetén is pozitív visszajelzésekkel találkozunk.
Jelenleg egyetlen központban foglalkoznak hivatalosan Buteyko módszerével. Milyen az érdekl?dés?
– Nagy. Egyre többen szereznek tudomást a hatékony, eredményes technikáról, és a három napot igénybe vev? képzéseken „telt ház” van. Nemcsak feln?tteket, gyerekeket is fogadunk ötéves kortól, elvégre egyszer?, könnyen elsajátítható technikáról van szó.
Lényegében egy korai, gyerekkori rossz beidegz?dést kell megszüntetni, hiszen emlékezzünk csak: mindig azt hallottuk, „lélegezz mélyen, jó nagyokat, hadd táguljon a tüd?d, hadd teljen meg leveg?vel”. Rossz tanács volt. Az ukrán professzor jött rá, hogy ennek éppen az ellenkez?je igaz, és ma már egyre több követ?re talál módszere, amit soha nem kés? elkezdeni.