Debreceni orvoskonferencia: minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák

(MTI) – Hazánkban a fiatalok 2,5-3 százalékának magas a vérnyomása, ami azt jelenti, hogy minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzd? diák – mondta a debreceni hipertóniacentrum vezet?je a Hipertónia, diabétesz és kardiovaszkuláris prevenció cím? tudományos konferencia szünetében szombaton az MTI-nek Debrecenben.

hypertension test    Páll Dénes professzor rendkívül fontosnak nevezte, hogy az iskolaorvosi szolgálat kisz?rje ezeket a fiatalokat, mert csak az id?ben feltárt betegség esetén lehet megel?zni a kés?bbi komoly problémákat.
A szakember szerint a magyar fiatalok körében is növekszik az elhízottak száma, ami elvezethet a magas várnyomáshoz és annak szöv?dményeként a cukorbetegséghez, illetve a szív és érrendszeri megbetegedésekhez.
A feln?tt lakosság 35 százalékának, minden harmadik embernek magas a vérnyomása, ez a betegség Magyarországon több mint kétmillió embert érint, s a kórhoz gyakran társul cukorbetegség és zsíranyagcsere-zavar – mondta Páll Dénes.
Kezelésük dönt?en a háziorvosi szolgálat feladata, de a súlyosabb estek a hipertóniacentrumokba kerülnek. A debreceni centrumban évente százzal növekszik a kezelésbe vont új betegek száma – ismertette a professzor.
Mivel a magas vérnyomás és a cukorbetegség gyakran nem okoz sem panaszt, sem tünetet, ezért sokszor csak akkor ismerik fel, amikor már súlyos, visszafordíthatatlan szöv?dményei vannak. A betegségek ugyanis felgyorsítják az érelmeszesedés folyamatát, ami pedig növeli a szélütés (stroke), a szívinfarktus és a veseelégtelenség kialakulásának esélyét. Ezért fontosak a rendszeres sz?r?vizsgálatok: vérnyomásmérések, vércukor- és vérzsírszint ellen?rzések – tette hozzá Páll Dénes.
Elmondta azt is: a 12. alkalommal megrendezett debreceni szakmai továbbképzésen a régió több mint ezer családorvosa, belgyógyásza, gyógyszerésze tekinti át a szív- és érrendszeri kockázat csökkentésének legújabb gyógyszeres és nem gyógyszeres lehet?ségeit. A szakemberek önálló szekcióban foglalkoznak a cukorbetegség kezelésével is.
Kiemelt témái a konferenciának azok a m?szeres kezelések, amelyek az elmúlt években megjelenve váltják, vagy egészítik ki a gyógyszeres megoldásokat – mondta el Páll Dénes az MTI-nek.