Autizmust okozhat a levegőszennyezés

(MTI) – A gyermeküket er?sen szennyezett környezetben váró n?k kétszer olyan gyakran szülhetnek autista gyermeket, mint a tisztább vidéken él? terhesek – mutatta ki egy amerikai tanulmány.

    A Harvard Egyetem kutatói szerint a leveg?szennyezés és a fejl?dési rendellenesség közötti kapcsolatot keres? tanulmányuk volt az els? ilyen átfogó, országos vizsgálat. Úgy vélik, aggasztó eredményre jutottak: a szennyezés növeli az autizmussal születés kockázatát – olvasható a The Daily Telegraph brit napilap online kiadásában.
„A feltárt összefüggések aggodalomra adnak okot. A szennyez? anyagok min?ségét?l függ?en a vizsgált n?k 20-60 százaléka élt olyan területen, ahol magas az autizmus kockázata” – jelentette ki Andrea Roberts, a tanulmány egyik szerz?je, a Harvard Közegészségügyi Intézetének kutatója.
Az adatok gy?jtését 1989-ben kezdték 116 430 egészségügyi dolgozó bevonásával. Az elemzéshez kiválasztottak 325 anyát, aki autista gyermeket nevel, és 22 ezer olyan anyát, akinek a gyermekénél nem diagnosztizálták a rendellenességet.
A várandósság alatti szennyezettség veszélyének felméréséhez az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) légszennyezettségi adatait használták, és figyelembe vettek olyan tényez?ket, mint a jövedelem, az iskolázottság és a várandósság alatti dohányzás.
Az Environmental Health Perspecitves tudományos folyóiratban megjelent elemzésük arra az eredményre jutott, hogy ahol a leveg? a legtöbb dízelt vagy higanyt tartalmazta, kétszer akkora valószín?séggel születtek autista gyermekek, mint a legkevesebbé mérgezett vidéken.
 Amikor a veszélyes anyagok között ólom, mangán, metilén és fémvegyületek is megjelentek, a legszennyezettebb területeken él? anyák gyerekei 50 százalékkal nagyobb valószín?séggel lettek autisták.
    Az autizmus idegi-fejl?dési rendellenesség, amely az Egyesült Államokban 88-ból egy embert érint.
    A kutatók szerint az eredmények fényében tanácsos lenne a várandósok vérvételekor a fémeket és egyéb mérgez? anyagokat is rendszeresen sz?rni, hogy pontosabb információt szerezzenek, vajon bizonyos szennyez? anyagok valóban növelik-e az autizmus kockázatát.