A stressz miatt lassabban égeti a kalóriákat a szervezet

(MTI) – Stressz hatása alatt a szervezet lassabban égeti a kalóriákat, tehát aki feszültséget él át, annak lassul az emésztése, így ugyanattól az ételt?l könnyebben hízik, mint nyugodt lelki állapotban – állapította meg egy amerikai kutatás, amelyet n?k körében végeztek.

snackA fogyást is nehéznek találják, mivel lassabban hasznosul a bevitt táplálék – idézi a The Daily Telegraph a Biological Psychiatry cím? szaklapban megjelent tanulmányt.
Ugyanazt az ételt adták a résztvev?knek, majd megkérdezték, mekkora stresszt élnek át, ezután megmérték az elégetett kalóriák mennyiségét. Azt találták, hogy akik az el?z? nap egy vagy több stresszel járó eseményt éltek át, azonos táplálék fogyasztása után kevesebb kalóriát égettek el, mint akik nem tapasztaltak feszültséget. A különbség a kutatók szerint öt kilogrammra is rúghat egy év leforgása alatt.
Stressz hatása alatt a vizsgált n?knél magasabb volt az inzulinszint is, ami segíti a zsírraktározást. A tárolt zsírt az ? szervezetük kevésbé oxidálta, vagyis kevesebbet égetett bel?le „üzemanyag” gyanánt – írták a kutatók.
Az Ohiói Állami Egyetem tudósai 58 középkorú n?t kérdeztek arról, mennyire volt stresszes az el?z? napjuk. Olyan menüt adtak nekik, amely 950 kalóriát és 60 gramm zsírt tartalmazott. Az evést követ? hét órában a stresszr?l beszámoló résztvev?k átlagosan 104 kalóriával égettek el kevesebbet, mint akik nem éltek át feszültséget.
 Elmondásuk szerint a stressz forrása lehetett a kollégákkal, házastárssal, barátokkal folytatott vita, a gyerekekkel kapcsolatos gondok, a munkahelyi nyomás. Csak hat n? mondta, hogy teljesen stresszmentes volt a napja.
A kutatás során fogyasztott menü tojásból, pulykakolbászból, kekszb?l és szószból állt, nagyjából annyi kalóriát és zsírt no choctartalmazott, mint egy duplahúsos hamburger és egy adag sült burgonya. „Nem különleges mennyiség, ha összevetjük azzal, amit sokan sietve, menet közben magunkhoz veszünk” – mondta Jan Kiecolt-Glaser, az egyetem Viselkedési Orvostani Intézetének igazgatója.
Martha Belury, a tanulmány társszerz?je azt tanácsolta, stressz idején jobb kerülni a vigaszul fogyasztott ételeket, vagyis az úgynevezett kényeztet? falatokat. „Senki sem élhet kellemetlenségek nélkül, de azt megteheti, hogy egészséges élelmiszereket tárol a h?t?jében, kamrájában, így van választása, ha gondok gyötrik és jól esne valami finomsággal nyugtatni magát” – magyarázta a kutató.