A rendszeres alvás a tanulás kulcsa

(MTI) – Az ember fejl?désének korai szakaszában a hosszú alvás a kulcsa mind a tanulásnak, mind az emlékezésnek – írja a BBC.

Az angliai Sheffieldi és a bochumi Ruhr Egyetem kutatói közösen 216 egyévesnél fiatalabb csecsem?vel végeztek vizsgálatokat. Az eredmények szerint a babák képtelenek voltak visszaemlékezni az újonnan megtanult feladatokra, amennyiben a tanulást nem követte egy kiadós alvás. A tudósok szerint ezért a tanulásra a legjobb id? az alvást közvetlenül megel?z? periódus, egyben hangsúlyozzák a lefekvés el?tti olvasás fontosságát is.

Az alvással foglalkozó szakért?k úgy vélik, az alvás a csecsem?k számára sokkal fontosabb lehet, mint az id?sebb gyermekek vagy feln?ttek esetében. Az emberek pedig általában sokkal több id?t töltenek alvással csecsem?ként, mint bármikor kés?bb életük során.

A most közzétett kutatás szerint azonban meglep?en keveset tudunk a csecsem?kori alvás szerepének fontosságáról.
A kísérletek során a csecsem?kkel három új cselekvést tanultattak meg, majd a vizsgált babák felét hagyták hosszabb ideig aludni, míg a többiek vagy nem aludtak a tanulás után, vagy csak 30 percnél kevesebbet pihentek.
Másnap a csecsem?ket arra biztatták, hogy ismételjék meg a megtanult cselekvéseket. Az eredmények szerint átlagosan másfél feladatra emlékeztek azok a babák, amelyek hosszan aludtak a tanulás után, míg azok a csecsem?k, amelyek nem, vagy csak keveset aludtak, egy cselekvést sem tudtak megismételni.

Jane Herbert, a Sheffieldi Egyetem kutatója szerint az eredmények világosan megmutatták: azok, akik alszanak tanulás után, sikeresen tanulnak, míg azok, akik nem, nem tanulnak semmit. A tudós szerint eddig úgy gondolták, hogy a tanulásra a teljes ébrenlét a legalkalmasabb, azonban a mostani kísérletek alapján a hosszabb alvásokat megel?z? id?szak a legfontosabb. Herbert szerint az eredmények rávilágítanak arra is, mennyire fontos az elalvás el?tti meseolvasás a gyerekeknek.

Derk-Jan Dijk, a Surreyi Egyetem alváskutatójának véleménye szerint a csecsem?knek mindenképpen elegend? alvásra van szükségük a tanulás el?segítése végett, azonban a tanulásra való koncentrálás a közvetlenül az elalvást megel?z? id?szakban nem a legjobb megoldás. „Az adatok azt mutatják, hogy a tanulás utáni alvás pozitív, azonban azt nem mondják, hogy álmosan tanulni pozitív lenne” – mondta.