A mágia pedig létezik..!

A mágusok a kézmozdulataikkal zavarnak össze bennünket: elhisszük, hogy ott van az a tárgy, ahol mondja. De el tudja-e hitetni azt is, hogy látjuk, amikor egy nemlétez? tárgy elt?nik?

Az Oxford-i Egyetem kísérleti pszichológus gárdája maga is kifejlesztett egy trükköt, hogy meggy?z?djön err?l.

„A mágia tudománya jelent?s szerepet játszott a kísérleti pszichológia kialakulásában, megalapítóit érdekelte, hogyan tudják manipulálni a mágusok az ember észlelését. Kés?bb azonban a kezdeti érdekl?dés kialudt, a mai pszichológusok egészen a legutóbbi id?kig nem is vettek tudomást a mágiáról.”

„A mágusok rendkívül ügyes kézmozdulatokkal elterelik az emberek figyelmét egy tárgynak a helyér?l. Egyre nagyobb számú pszichológiai kutatás foglalkozik azzal, hogyan befolyásolja az elménket a mágus, mit tesz, hogy felülírja azt, amit látunk és érzékelünk.”

„Mi továbbléptünk és megnéztük, hogy a mágusi félrevezet? technikát fel lehet-e használni egy fantom tárgynak a téves érzékelésére. A mágus ugyanis olyat is képes láttatni velünk, ami soha nem volt ott.”

A kísérletben 420 önkéntes öt némafilmet nézett, amelyiknek mindegyike egy mágikus tettr?l szólt. Közvetlenül a film megnézése után megkérték ?ket, írják le, mit láttak, pontozzák, mennyire volt meglep?, mágikus vagy lehetetlen.

A kísérletben résztvev? önkénteseket öt csoportra osztották, mindegyik csoport más tárgyat látott a filmen: érmét, labdát, zsetont, selyem zsebkend?t, illetve ceruzát.

Az öt film közül az els?, a második és a negyedik mutatott be mágikus trükköket.

Az ötödik filmben a mágus úgy tett, mintha eltüntetné a tárgyat. Csakhogy a filmen semmilyen tárgy nem volt.

Mégis, a kísérleti személyek 32%-a meg volt gy?z?dve arról, hogy látott valamit elt?nni, közülük 11% meg is nevezte a – nem létez? – tárgyat.

Amikor megkérték ?ket, hogy pontozzák a trükköt, akkor azok adták a legalacsonyabb pontszámot a ‘meglepetés, mágia, lehetetlen’ kategóriában, akik nem láttak tárgyat, akik úgy hitték, hogy láttak valamit elt?nni, magasabb pontszámot adtak, de a legmagasabb pontszámot azok adták, akik meg is tudták nevezni, mi volt az a tárgy, ami elt?nt.

„Úgy gondoljuk, az történhet, hogy az emberek valójában az elvárásaikat keverik össze a valódi érzékszervi tapasztalataikkal. Azt várják, hogy egy újabb filmet látnak majd, zsetonnal vagy ceruzával, és ez az elvárásuk olyan élénk, hogy összetévesztik a valódi tárggyal.”

„A mágia tudománya leny?göz?, és fontos gyakorlati alkalmazások erednek bel?le. Kutatásunk olyan korábbi kutatásokra épült, amelyek azt vizsgálták, hogy a szemtanúk beszámolói hogyan térnek el a tényekt?l. Ha sikerül megértenünk, hogyan lehet bolonddá tenni az embereket, jobban megértjük azt is, az elménk hogyan építi föl a tudatos tapasztalatainkat.

Forrás: Független.hu