A fizikailag aktívabb emberek boldogabbak

London,- A fizikailag aktívabb emberek nagyobb lelkesedéssel néznek elébe a mindennapoknak, mint a mozgásban szegény életmódot folytató társaik – derült ki egy tanulmányból.

  A Journal of Sport and Exercise Psychology cím? folyóiratban megjelent tanulmány 190 diák bevonásával készült. A résztvev?knek naplót kellett vezetniük a napi testmozgásukról, alvásmin?ségükr?l és mentális állapotukról.
A nyolcnapos tanulmány során kizárólag a legalább 15 percen át végzett fizikai tevékenységeket jegyezhették fel, és jelezniük kellett a testmozgás intenzitását – enyhe, közepes, vagy élénk – is. A diákoknak minden nap le kellett adniuk a naplóikat a kutatóknak, akik a feljegyzések alapján arra jutottak, hogy a fizikailag aktívabb emberek boldogabbak, lelkesebbek és élénkebbek, mint a mozgásban szegény életmódot folytató társaik.
„Nem kell a legfittebbnek lenni, és mindennap edzeni ahhoz, hogy valaki megízlelje a testmozgás okozta jóles? érzést” – mondta David Conroy, a Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársa. A szakember szerint a mozgásban aktív életmód els?sorban a depresszió kezelésében segít. A szorongásos tünetekt?l szenved?k esetében azonban nincs szükség a fizikai aktivitás növelésére.
A szakember szerint az emberek számára gyakran nehézséget jelent, hogy rászánják magukat egy edzésprogramra, mivel hajlamosak túlságosan hosszú távra tervezni, ahelyett, hogy rövidtávú célokat t?znének ki maguk elé.
„Amikor az emberek újévi fogadalmakat tesznek, akkor azt az egész évre vonatkozóan teszik, ez pedig túlságosan megterhel? lehet” – idézte Conroyt a The Daily Mail cím? brit lap internetes kiadása. „Legyen a cél el?ször egyetlen nap, és amikor annak a végén megízleljük azt a bizonyos jóles? érzést, akkor talán már egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy az aktívabb életvitellel mindennap bezsebeljük ezt a jutalmat”.

(MTI)