A British Medical Journal cikke:Miért vörös Rudolf, a rénszarvas orra :)

(MTI) – Karácsony közeledtével norvég és holland tudósoknak sikerült megfejteniük, hogy miért vörös a híres rénszarvas, Rudolf orra. A tudósok kutatásaikról a British Medical Journal (BMJ) weboldalán jelentették meg tanulmányukat.

Korábban is ismert volt, hogy az orrnyálka hajszálerei nem csupán a szövetek oxigénellátásában játszanak szerepet, hanem a h?szabályozásban, a gyulladások kialakulásában is, részletesen azonban senki sem vizsgálta a kapillárisok funkcióit – olvasható a Science Daily tudományos hírportálon.
A kutatók videómikroszkóp segítségével öt egészséges önkéntes orrnyálkahártyáját vizsgálták, azt tanulmányozva, hogy milyen s?r?n hálózzák azt be a hajszálerek. Ugyanazzal az eszközzel megvizsgálva a két rénszarvas orrát is, kiderítették, hogy a nyálkahártyájukat átszöv?, vörös vérsejtekkel telített érhálózat s?r?sége 25 százalékkal nagyobb, mint az ember esetében. Az is kiderült, hogy nagyobb számban vannak nyákmirigyek a rénszarvasok orrában, mint az emberében, a kutatók szerint ez a rendszer is segíti az optimális viszonyok fenntartását „Rudolf” orrában.
„A rénszarvasok gazdagon erezett orrnyálkahártyájában a kapillárisok s?r?sége 25 százalékkal nagyobb, mint az embernél. Ez magyarázza, hogy Rudolfnak, a Télapó szánját húzó rénszarvascsapat vezérének miért vörös az orra. A s?r? érhálózatnak köszönhet?en orra kiválóan alkalmazkodott ahhoz, hogy Rudolf a legextrémebb h?mérsékleti körülmények között is teljesíthesse küldetését” – hangsúlyozzák a kutatók.
A kutatók által készített infravörös h?képek egyébként megmutatták, hogy a rénszarvasoknak valóban vörös az orra.