8 millió idegen génnel élünk együtt

(MTI/AP) – El?ször azonosították amerikai kutatók, hogy normális körülmények között hány mikroorganizmus faj él egy egészséges ember testén.

A Nature tudományos magazin legfrissebb számában és a nyílt hozzáférés? Public Library of Science cím? tudományos folyóiratban tették közzé azokat a tanulmányokat, amelyek az emberi mikrobiom „népszámlálási” eredményét ismertetik. Ezek szerint az emberrel több mint 10 ezer mikrobafaj él együtt, amelyeknek összesen 8 millió génje van.
Az emberi mikrobiom feltérképezése segíthet abban, hogy a normálisan jelen lév? csírákat meg lehessen különböztetni azoktól, amelyek betegséget okoznak.
Eric Green, az Egyesült Államok Humán Genom Kutatóintézetének igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta, hogy keveset tudunk a testünk különböz? részein velünk él? „lakókról”, mert bonyolult, ha nem lehetetlen tenyészteni az ott található mikroorganizmusok többségét. A költséghatékony DNS-szekvenáló technikák megjelenése azonban most már lehet?vé teszi, hogy tenyésztés nélkül, közvetlenül az emberi testr?l vett mintákat elemezzék, és a bennük lév? mikroorganizmusokat azonosítsák.
Az öt éven át lefolytatott vizsgálatsorba összesen 240 egészséges feln?ttet vontak be Houstonban és St. Louisban. A férfi önkéntesek testének 15 helyér?l vettek mintákat, a n?kt?l pedig 18 helyr?l, a mintavételi helyek között volt a szájüreg, b?r, orr, hüvely és a bél alsó szakasza.
Összesen több mint 10 ezer mikrobafajt azonosítottak a kutatók, akik azt is kiszámolták, hogy minden egyes emberi testi sejtre tíz baktériumsejt jut. Egy 75 kilogramm testtömeg? feln?tt 0,75-2,25 kilogramm baktériummal él együtt – tette hozzá Green.
A nagyjából 22 ezer emberi génhez képest a velünk él? mikrobáknak összességében mintegy 8 millió génje van, „amelyek alapvet? szerepet töltenek be fejl?désünkben és egészségünkben” – magyarázta Bruce Birren, az MIT és a Harvard Broad Intézetének munkatársa.
Érdekes módon a test különböz? pontjairól azonosított baktériumok jelent?sen eltértek egymástól, a fajok legnagyobb sokféleségét a b?rön találták. Személyr?l személyre is nagy eltérést mutattak a mikroorganizmusok, ami arra utal, hogy az embereknek saját, egyedi „mikrobiális bélyegük” lehet. „Nem ugyanazok a baktériumok vannak bennünk, bár úgy t?nik, hogy ugyanazokra a feladatokra szervez?dnek” – idézte Birrent a HealthDay cím? ismeretterjeszt? portál (www.healthday.com).
Meger?sítette a kutatás azt a korábbi feltételezést is, hogy az egészséges emberekkel is élnek együtt ártalmas baktériumok bizonyos mennyiségben. A következ? feladat annak megismerése, hogy mikor és miként válnak veszélyessé, és okoznak betegséget.