Régóta vita az orvosok körében, hogy egészséges vagy egészségtelen-e a kávé, illetve mennyi az egészséget nem károsító, napi megengedett mennyiség. Német kutatók most egyértelműen amellett tették le a garast, hogy “csodaitalról” van szó. A kávé növeli a szellemi és fizikai teljesítőképességet, csökkenti a cukorbetegség, az Alzheimer-kór, a máj- és a méhrák kockázatát, enyhíti a fejfájást, [...]
Eredményesen kezelik a vérképzőszervi és transzplantációra szoruló betegeket a Kelet-Magyarországi Hematológiai és Transzplantációs Módszertani és Koordinációs Központban, amelyet ez év májusában hoztak létre a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC), valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Miskolci Városi kórházak együttműködésével – ismertették az eredményeket az együttműködés vezetői kedden Debrecenben sajtótájékoztatón. Az együttműködés részeként a miskolci [...]
Vajon megelőzhetők-e a legtöbb halálos áldozatot szedő szív- és érrendszeri betegségek megfelelő étrenddel, vagy a a biztos eredményhez gyógyszerek is szükségesek? Ezt a kérdést tették fel a párizsi Európai Kardiológusok Társaságának kongresszusának ülésén, amelyen együtt vettek részt a táplálkozástudomány képviselői a szív- és érbetegségek gyógyszeres kezelésének egyik legjobb szakértőjével.Két amerikai kutató, Steven F. Horovitz és [...]
Tetőzik a parlagfűszezon, a gyomnövény pollenkoncentrációja elérte a kritikus átlagot. Különösen veszélyeztetett Debrecen és térsége, ahol ezért sötétbordó, azaz a 6-os skálán 4-es szintű riasztás van érvényben, de a kánikula miatt a pollenterheltségi értékek tovább nőnek, és minél nagyobb a pollenkoncentráció, annál erősebbek az allergiás tünetek. A hatfokozatú skálát egyébként augusztus elején vezették be – [...]
Természetesen Amerika nem lenne a lehetőségek hazája ,ha az a néhány orvos ,aki érdeklődik a férgekkel történő terápia iránt annyiban hagyta volna a dolgot. Azonban józan ésszel belátható problémák merülnek fel az emberen történő kísérletek során.Ezek közül néhány:a férgek azonos faja nem viselkedik azonos módon különböző emberekben,és minden autoimmun betegségben a szövetek és sejtek különböző [...]
A nevetés, a jókedv és a kellemes muzsika hatékony megelőző kezelés a szívbajok ellen, a depresszió és a düh jelentős kockázat a szívroham megjelenése szempontjából – ez derült ki az Európai Szívgyógyászok Kongresszusának vasárnap Párizsban elhangzott előadásaiból. Michael Miller amerikai kutató és munkacsoportja már évek óta foglalkozik a humor és a szívbetegség kapcsolatának kérdésével. Első [...]