09/11 egészségügyi hatásai még mindig sújtják a mentésben résztvevők tízezreit

(MTI) – Az amerikai kormány állja annak a mintegy 70 ezer életben maradt t?zoltónak, rend?rnek és a mentésben részt vállalt személynek a ráksz?rését és kezelését, akik segédkeztek a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadás következményeinek felszámolásában – jelentették be hétf?n Washingtonban.

    Az amerikai munkavédelmi intézet (NIOSH) bejelentése értelmében a kezelés a rák mintegy 50 fajtájára terjed ki. Az intézkedés a mentés résztvev?i mellett érinti az egyéb túlél?ket is, akik ki voltak téve a Világkereskedelmi Központ (WTC) három hónapig füstölg? romjai közül felszálló káros anyagoknak.
Az érintetteket a Barack Obama elnök által 2011. január 2-án aláírt, úgynevezett Zadroga 9/11 egészségügyi és kárpótlási törvény értelmében részesítik majd ellátásban.
A terrortámadáshoz köthet? betegségekbe az elmúlt 11 év során mintegy 1000 ember halt bele. A New York-i t?zoltóság a múlt héten kilenc névvel egészítette ki a tragédia következtében, betegség miatt elhunyt tagjainak emléktábláját. Ezen a listám ezzel együtt már 64-en szerepelnek.
A Zadroga-törvény értelmében 4,2 milliárd dollárt fordítanak a 2011. szeptember 11-i támadások következtében megbetegedett emberek gyógykezelésére és a kárpótlására. (A törvény névadója, James Zadroga detektív, aki a terrortámadás után órákig dolgozott a WTC romjai között, és tüd?betegség következtében 2006-ban, 34 évesen elhunyt.)
A WTC ikertornyainak helyén felépítend? épületegyüttes 2016-ban készül el.